Del Piero a vállán viheti a Juvét a Serie A-ba

TÓTH CSABATÓTH CSABA
Vágólapra másolva!
2007.02.20. 12:17
Címkék
A Juventus két döntetlen után újra a legjobb úton halad az élvonal felé, s a játékosok a Crotone elleni gólfesztivállal bebizonyították, nincs alapja a Deschamps edzőt ért kritikáknak. Alessandro Del Piero igazi vezéregyéniség a második ligában is, és már vezeti a góllövőlistát.
Alex mutatja az utat a Juvénak vissza az első ligába
Alex mutatja az utat a Juvénak vissza az első ligába
Alex mutatja az utat a Juvénak vissza az első ligába
Alex mutatja az utat a Juvénak vissza az első ligába

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
2006 kirívóan sikeres év volt Alex Del Piero számára. Világbajnokságot nyert a squadra azzurával, bajnok lett a Juventus-szal, s bár az olasz bundabotrány miatt utóbbi címről le kellett mondania, ő kitartott klubja mellett, s most a másodosztályban is tolja a csapat szekerét.

A bianconerik támadója óriási formában játszik mostanság, s nem is csoda, hogy a zebrák dacára kilenc pontos levonásuknak kétpontos előnnyel vezetik a másodosztályban a bajnokságot a Napoli, Mantova, Genoa hármas előtt.

A hétvégén a Crotone elleni 5-0-s kiütéses sikerrel a torinóiak bebizonyították, feljutásukban senki sem kételkedhet. Csattanós választ is adtak ezzel a két döntetlen után Deschamps edzőt érő kritikákra, miszerint nem bíznának a játékosok a francia mesterben.

A mérkőzés főszereplője az a Del Piero volt, aki Totti vagy Raúl mellett a klubhűség igazi szimbóluma.

A Juve kapitánya a Crotone ellen karrierje ötödik tripláját szerezte hivatalos mérkőzésen. Alex 11 találattal holtversenyben vezeti a góllövőlistát a Serie B-ben, az idei évben pedig hat mérkőzésen már nyolc gólnál tart.

„Nagyon boldog vagyok, hogy elértem pályafutásom ötödik mesterhármasát. A góllövőlistával nem igazán törődöm. Úgy látszik hazai pályán nagyon jól megy nekünk, ezen a mérkőzésen is kiszolgáltuk a közönséget. Már csak az kell, hogy idegenben is ilyen magabiztosak legyünk.” – nyilatkozta a hét elején a sztár.

Giovanni Cobolli Gigli elnök a napokban azt is kijelentette, hogy a jövőben az edzői karban is számítanának Del Pieróra, ám a támadó egyelőre nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, hiszen még jópár évet le szeretne húzni játékosként az "Öreg Hölgy" együttesénél. A szurkolók álma, hogy Boniperti után ő lehessen a következő a klubnál, aki játékosként az elnökségig viszi.
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
7 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
7 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
7 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik