AS Roma: Totti szerződést hosszabbítana

Vágólapra másolva!
2006.12.28. 13:26
Címkék
Francesco Totti, az AS Roma válogatott és világbajnok labdarúgója úgy nyilatkozott, hogy szeretné meghosszabbítani 2011-ben lejáró szerződését a fővárosi klubbal.
Totti pályafutása végén sem fordít majd hátat Rómának
Totti pályafutása végén sem fordít majd hátat Rómának
Totti pályafutása végén sem fordít majd hátat Rómának
Totti pályafutása végén sem fordít majd hátat Rómának

Ez egyben azt is jelentené, hogy a futballista pályafutását annál a csapatnál fejezné be, melyhez mindig hű volt.

A 30 éves támadó - aki ebben az évben nyert világbajnokságot az olasz válogatottal Németországban - jelenleg érvényben lévő szerződése még öt évre szól, ezt szeretné meghosszabbítani pár évvel.

„A mostani kontraktusom 2011-ig köt a klubhoz, de két-három évvel meg szeretném hosszabbítani" – nyilatkozta az AS Roma csapatkapitánya a Number 10 elnevezésű olasz lapnak.

„Amíg egészségesnek és fittnek érzem magam, addig játszani szeretnék. Ezt addig szeretném kitolni, ameddig lehetséges. A futball vérkeringésében akarok maradni, mint például klubvezető. Semmiképpen sem szeretnék viszont edzősködni, az nem az én asztalom.”

Totti az 1992-1993-as szezon óta a Roma csapatát erősíti, mely az ő vezetésével 2001-ben, tizennyolc év után megnyerte a bajnokságot.

A Roma "tizese" Jelenleg a Serie A egyik legjobban fizetett játékosa, egy szezon alatt mintegy 5 millió Eurót (6.6 millió dollárt) rak zsebre.
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
25 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
40 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik