AC Milan: argentin védő lesz Maldini utóda

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.12.28. 19:42
Címkék
Az AC Milan leigazolja Leandro Grimit, az argentin élvonalban szereplő Racing Club labdarúgóját.
Leandro Grimi (balra) pótolhatja Paolo Maldinit
Leandro Grimi (balra) pótolhatja Paolo Maldinit
Leandro Grimi (balra) pótolhatja Paolo Maldinit
Leandro Grimi (balra) pótolhatja Paolo Maldinit

Olasz lapértesülés szerint a milánói klub kétmillió eurót fizet a 21 éves védőért, aki várhatóan a csapatkapitány Paolo Maldini megüresedő helyét tölti majd be a csapatnál. A 38 esztendős legendás futballista több alkalommal is leszögezte, hogy ez lesz az utolsó idénye a milánói gárdánál.

Maldini 1985 januárjában mutatkozott be a Milan színeiben, több mint húszéves pályafutása alatt végig hű maradt a piros-feketékhez. Hétszeres olasz bajnok, egyszeres kupagyőztes, négyszer-négyszer a BEK-, illetve a BL-trófeát, valamint az európai Szuperkupát is elhódította csapatával. Kétszer a Világkupát, ötször az olasz Szuperkupát is megnyerte. Több mint 600 élvonalbeli mérkőzésével csúcstartó a Serie A-ban.

A 2002-es vb-nyolcaddöntő után, amikor Olaszország aranygóllal 2-1-re kikapott a házigazda Koreai Köztársaságtól, a sztárhátvéd visszavonult a válogatottságtól, de hazájában egyedülálló módon így is 126-szor ölthette magára a címeres mezt.
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
22 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
26 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
42 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik