Patrick Vieira aláírt az Internazionaléhoz

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.07.21. 14:27
Címkék
Olasz lapértesülések szerint a 30 éves játékosért 13 millió eurót fizet a kék-fekete klub a bundabotrányban érintett Juventusnak, amely így egy nap alatt már az ötödik klasszisától válik meg. A világ- és Európa-bajnoki címet is a magáénak tudó francia védekező-középpályás, Patrick Vieira élő szerződése ellenére 2005 nyarán nagy meglepetésre az Arsenaltól a Juventushoz igazolt. Történt ez annak ellenére, hogy meghatározó játékosnak számított az Ágyúsoknál és senki nem mondhatta róla, hogy már kifelé tart a profi futballból.
Patrcik Vieira minden ajánlatot meghallgatott, majd döntött
Patrcik Vieira minden ajánlatot meghallgatott, majd döntött
Patrcik Vieira minden ajánlatot meghallgatott, majd döntött
Patrcik Vieira minden ajánlatot meghallgatott, majd döntött

Juventusban eltöltött idényében sem okozott csalódást, hozta azt a megbízható játékot, amiért kinézték őt a torinóiak. Vieirától független okok miatt azonban a futballista ismét váltani kényszerült.

Természetesen több klasszistársához hasonlóan ő sem akarta követni a bunda-ügy miatt a másodosztályba száműzött, ott mínusz harminc pontról indított Juventust, így a távozás mellett döntött. Kérőkben esetében sem volt hiány. (A történtekhez kapcsolódik, hogy legutóbbi két bajnoki címétől megfosztották a torinóiakat, akik viszont fellebbeztek a döntés ellen, a még mindig folyamatban lévő ügy jelenleg most itt tart éppen.)

A nemzetközi mezőnyben már évek óta rendkívül rutinosnak számító, ám még mindig csak 30 éves Vieira esetében a legkitartóbb kérőnek az olasz bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó Internazionale bizonyult. A különben bajnoki bronzérmes milánói kék-feketék a 2005-06-s bajnokság aranyát a zöld asztal mellett szereznék meg, ám az előttünk álló idényben már a pályán bizonyítanának, amely azért tűnik a mögöttük hagyott évekkel ellentétben jóval egyszerűbb feladatnak, mert fajsúlyos riválisok nélkül maradtak.

A milánói klub elnöke, Massimo Moratti részletfizetésben egyezett meg a torinóiakkal, így a különben nem egy egetrengető 13 millió eurót több éven keresztül törlesztik majd. Vieirát nem drágán vették meg a milánóiak, hiszen egy év a Juventus még sokkal piacképesebbnek tűnő összeget, 20 millió eurót fizetett érte az Arsenalnak.

A Juventus végkiárusításán lassan minden távozni készülő klasszis elkel. Az edző Fabio Capello, valamint a játékosok közül a Fabio Cannavaro, Emerson páros a Real Madridot választotta, míg Gianluca Zambrotta és Lilian Thuram a Barcelonához írt alá. Patrick Vieira ugye jelen állás szerint már az Interé, marad a David Trezeguet, Zlatan Ibrahimovics csatárpáros.

A Zebráknál hat éve szereplő franciát az angol Liverpool és legújabban az olasz AS Roma csábítja, míg a svéd támadóért folytatott versenyfutásba ugyancsak több klub kapcsolódott be Európa szerte.

A világbajnok kapus, Gianliugi Buffon, csatártársa, a helyi példakép Alessandro Del Piero és az aranylabdás cseh Pavel Nedved viszont társaikkal ellentétben marad a Juventusban, bár kérőkben esetükben sem volt hiány.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
6 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
6 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
6 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
6 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik