Olasz bundabotrány: kilépett a szövetségből az egyik fővádlott

Vágólapra másolva!
2006.07.04. 15:46
Címkék
Paolo Bergamo, az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) korábbi vezető tisztségviselője, az bundabotrány egyik vádlottja ügyvédjén keresztül közölte: a továbbiakban nem ismeri el a szövetség bíróságának hatáskörét, miután kilépett az FIGC-ből. Bergamo volt az, aki általában a bíróküldést sorsolta a Serie A mérkőzéseire.
Paolo Bergamo
Paolo Bergamo
Paolo Bergamo
Paolo Bergamo
„Ma reggel Bergamo nehéz döntést hozott meg: negyven év után lemond a szövetségi tagságáról” – közölte Gaetano Scalise.

Bergamo ügyvédje bírálta a bíróságnak azt a határozatát, hogy a testület a rendőrség által lehallgatott telefonbeszélgetéseket bizonyítékként veszi számításba a megvesztegetési ügyben.

Szintén kárhoztatta a média által keltett zűrzavart a bundaügyben.

Paolo Bergamo egyike az ügy fővádlottjainak. A rendőrségi telefonlehallgatásokból kiderült: a szövetség részéről a 2004–2005-ös idényben ő tartotta a kapcsolatot Luciano Moggival, a Juventus korábbi általános igazgatójával, és általában a bíróküldést beszélték meg.

Ismeretes, a megvesztegetési botrányban négy klubot vállalnak visszaélésekkel. A szövetségi ügyész ma indítványozta, hogy a Juventust a „B-ligánál hátrébb”, a Milant, a Laziót és a Fiorentinát pedig a B-ligába sorolja vissza a bíróság. A klubok mellett 26 tsztségviselőnek is felelnie kell a vádakra.

A tárgyalás-sorozat múlt csütörtökön kezdődött, azonban rögtön el is napolták, miután a védők jelezték, hogy a vádirat és a többi feljegyzés áttanulmányozására nem maradt elég idejük.

Hétfőn az ügyvédek jelezhették kifogásaikat, a tanúk és a vádlottak közül senkit nem hallgattak meg.

A szövetségi bíróság korábban jelezte: július 10-én, a világbajnoki döntőt követő napon mindenképpen ítéletet kíván hirdetni az olasz labdarúgás eddigi legnagyobb perében.
Legfrissebb hírek

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
12 perce

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
12 perce

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
38 perce

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
39 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
41 perce

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
56 perce

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
1 órája

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik