AS Roma: antiszemitizmus miatt pályabezárás

Vágólapra másolva!
2006.01.31. 18:48
Címkék
Az olasz bajnokásgban szereplő AS Roma semleges pályán, zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani soron következő hazai bajnoki mérkőzését, mert a klub szurkolói antiszemita viselkedéssel zavarták meg a Livorno elleni vasárnapi, 3-0-ra megnyert találkozót.
A határozatot az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága hozta meg kedden. Ennek oka abban keresendő, hogy a Farkasok szurkolóinak néhány szélsőjobboldali csoportja a mérkőzés előtt a stadionon kívül öszecsapott a rendőrökkel, később pedig több antiszemita és neonáci transzparenssel jelent meg az Olimpiai Stadionban. A meccs közben a drukkerek egy része többször is náci jelmondatokat skandált.

A rómaiak két éven belül immár másodszor kénytelenek üres lelátók előtt futballozni: korábban a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során az ukrán Dinamo Kijev elleni összecsapáson a nézőtérről fejbedobták Andreas Frisk svéd játékvezetőt, amiért az Európai szövetség (UEFA) két mérkőzésre záratta be a Stadio Olimpicót.

A Roma a február 8-án esedékes, Cagliari elleni összecsapását játsszák üres lelátók előtt, a helyszínről egyelőre nem született döntés.

Az NSO ajánlja:
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
22 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
26 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
42 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik