Megint új edző Cagliariban

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.09.17. 00:00
Címkék
Fordulónként egy edző. Pillanatnyilag ez a Cagliari elképesztő mérlege, miután a hétvégi harmadik forduló előtt lemondott Daniele Arrigoni. Mint ismeretes, Massimo Cellino, a szárd gárda többségi tulajdonosa az első játéknapon Sienában elszenvedett 2-1-es vereség után menesztette Attilio Tessert, és a helyére viszszahívta Arrigonit, aki az előző idényben nagyszerű eredményeket ért el a csapattal.
A régi-új edző által irányított piros-kékek a második fordulóban 1-1-et értek el hazai pályán a Lazióval szemben, ám Arrigoni nem ezért távozik: a szurkolók egy csoportja már a visszatérését sem nézte jó szemmel, és miután azóta is folyamatosan piszkálták, tegnap beadta a lemondását, arra hivatkozva, hogy ilyen körülmények között nem tud dolgozni. A helyét Davide Ballardini foglalhatja el, aki az előző évben a harmadosztályú Sambenedettese mestere volt, és aki először dolgozik majd a Serie A-ban edzőként.

Mancini: Felejtsük el Palermót!
Mancini: Felejtsük el Palermót!
Mancini: Felejtsük el Palermót!
A hétvégi bajnoki fordulóban a Cagliari a Messinát fogadja, azaz szárd-szicíliai rangadót rendeznek, de természetesen nem ez lesz a játéknap legizgalmasabb mecscse. Ma este például az Internazionale a Leccét látja vendégül, és mindenki kíváncsian várja, hogy a kék-fekete csapat melyik arcát mutatja majd: a Treviso ellen Adriano mesterhármasával 3-0-ra diadalmaskodó Intert látjuk-e vagy a Palermóban 3-2-es vereséget szenvedő csapatot.

"Palermót elfelejtve most a Leccére kell összpontosítunk, amely ugyan papíron meggyengült az előző évadhoz képest, ám jól ismerem az edzőjét, Greguccit. Rendkívül felkészült szakember, ráadásul a kerete tele van kiváló futballistával" - mondta Roberto Mancini, a milánóiak edzője.

Maldini Zoff nyomában

Paolo Maldini két fontos határt is átléphet holnap Genovában: a Sampdoria ellen játszhatja le az 570. A-ligás mérkôzését, amivel utoléri az örökranglistát vezetô Dino Zoffot, egyben letudhatja 800. tétmérkôzését a Milan színeiben.
Kiváló futballistákban persze az Inter sem szenved hiányt, még akkor sem, ha sérülés, illetve eltiltás miatt Mancini nem számíthat J. Zanettire, Solarira, Mihajlovicsra és Samuelre.

A többi bajnokesélyes közül a Milan holnap délután a Sampdoriához látogat, a Juventus pedig az Ascolit fogadja, amely az első fordulóban megállította a Milant. A Juvéval együtt még két gárda hibátlan: a Livorno, amely a Romát látja vendégül, és az Udinese, amely Firenzébe utazik.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Északisí-vb: Klaebo történelmet írt a norvég sífutó váltó diadalával

Téli sportok
3 perce

Húsz magyar versenyző indul a szombaton kezdődő U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
26 perce

Tenisz: nehéz csoportba kerültek a magyarok a Billie Jean King Kupán

Tenisz
26 perce

A hét végén Belgiumban rajtol a darts European Tour

Egyéb egyéni
27 perce

Jégkorong: megkezdődött a jegyárusítás a Magyarország–Kanada mérkőzésre

Jégkorong
1 órája

Podcast: Szilágyi Zoltán és Szücs Martin az erőnlétről és a kézilabda-válogatott céljairól

Kézilabda
1 órája

A FIFA 2030-ra 64 csapatosra növelné a világbajnokság mezőnyét – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Itt a vége, befejezte pályafutását az Európa-bajnok spanyol csatár

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik