Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Vágólapra másolva!
2025.05.04. 15:02
null
Álvarez és az összes bajnoki öve (Fotó: Getty Images)
A mexikói Saúl „Canelo” Álvarez egyhangú pontozással legyőzte a kubai William Scullt Rijádban, ezzel ismét a nagyközépsúly vitathatatlan bokszvilágbajnokává vált.

A szombati szaúd-arábiai profi bokszgála főmérkőzésére a 34 éves Álvarez a Bokszvilágtanács (WBC), a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Bokszvilágszervezet (WBO) bajnokaként, míg Scull a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) „királyaként” érkezett.  A meccs esélyese egyértelműen a mexikói klasszis volt, aki végig irányította a találkozót, riválisának csak kisebb felvillanásai voltak. 

A 12 menet igazán komoly izgalmakat nem tartogatott, ahogy a három pontozó (115–113, 116–112, 119–109) egyhangú döntése sem. Álvarez a 67. profi mérkőzésén – két döntetlen és két vereség mellett – a 63. sikerét aratta és másodszor szerezte meg a vitathatatlan címet, melytől tavaly nyáron úgy esett el, hogy nem vállalta a Scull elleni csatát és ezért az IBF megfosztotta az övétől.

A meccs után záróakkordként Álvarez menedzsmentje még a ringben bejelentette, hogy a mexikói öklöző a következő meccsét szeptember 12-én Las Vegasban vívja a legutóbb nagyváltósúlyban világbajnok amerikai Terence Crawforddal, aki a helyszínen nézte végig a szombati összecsapást.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik