Újra összeborulhat a boksz és az olimpizmus

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2024.12.16. 11:21
Hámori Luca is sokat tett azért, hogy az ökölvívás magasabb polcra került (fotó: Török Attila)
Hangulatos országos bajnokságot rendezett a Kovács István vezette MÖSZ, amelynek fontos kontúrt adott a World Boxing-elnök Boris van der Vorst látogatása, hiszen Magyarország is az új világszövetségbe tart.

MÁR NEM SZAKADÁR SZERVEZET, hanem egyre erősebb, immár 55 tagszövetséget számlál a World Boxing, amely pillanatokon belül beteheti a lábát az olimpiai mozgalomba is. Az IBA (Nemzetközi Ökölvívó-szövetség) a Rio de Janeiró-i játékok után került körön kívülre, ráadásul a NOB ellenérzéseitől, majd szankcióitól okkal sújtott világszövetség Tokió óta orosz pénzzel kitömve, orosz elnökkel, finoman szólva sem demokratikus alapokon működik, és ez már a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is kiverte a biztosítékot. Több figyelmeztetés, a tokiói játékok NOB általi megrendezése után 2023 júniusában minden kapcsolat megszakadt az Umar Kremljov vezette IBA-val, a párizsi játékokat ismét a NOB munkacsoportja rendezte meg, és Thomas Bachék már ekkor nyomatékosították: ez utoljára fordult elő, ha nem tűnik fel egy hiteles új világszövetség, az 1904 óta egy kivétellel a programon szereplő ökölvívás úgy röpül a Los Angeles-i olimpiáról, hogy a lába sem éri a földet.

A World Boxing ezt az űrt hivatott betölteni, a kezdeti botladozás (már amennyiben például az Egyesült Államokat vagy a briteket is magába foglaló próbálkozást lehet ennek nevezni…) után mára felgyorsult a bővülési folyamat, a WB-nek egyre több tagja van, csatlakoztak az üzbégek és a kazahok (egyfelől sportági nagyhatalmak, másfelől volt szovjetek), és a holland elnök budapesti látogatásának egyenes következménye lehet a MÖSZ nagyjából márciusi belépése is. Ezt majd a november óta a volt NOB-munkacsoportos és IBA-főtitkár Kovács Kokó István vezette Magyar Ökölvívó-szakszövetségnek is meg kell persze szavaznia, de az idők szavára hallgatva a procedúra puszta formalitásnak ígérkezik.

A World Boxingnak másfél évvel ezelőtti megalakulása óta egyetlen óriási hiányossága volt: hiányzott a versenyrendszere, így aki belépett, annak az öklözői az olimpiai kvalifikációt leszámítva szinte sehol sem húzhattak kesztyűt. Aztán a WB az ősszel ifjúsági vb-t rendezett Coloradóban, jövőre pedig Liverpool ad otthont szeptemberben az első koedukált világbajnokságnak, a taglétszám rohamosan nő, lassan a NOB is lépni fog, és ha elismeri a Van der Vorst-féle szervezetet, megérkezhet a számlájára a már Rio óta visszatartott több mint 20 millió dolláros NOB-támogatás, amiből már lehet főzni Los Angelesre. Mert egyre valószínűbb, hogy négy év múlva is ott lesz a boksz az olimpián.

Ennyit a nemzetközi környezetről, de hát ma nincs ennél fontosabb. Idehaza ettől még jó kis ob-t rendezett a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a MÖSZ, amelynek néhány hete volt csak a novemberi tisztújítás után összekalapoznia az ehhez szükséges anyagiakat. De összekalapozta. Jövőre a párizsi ötödik helyeknek köszönhetően egy támogatási kalappal feljebb kerül a sportág az állami sportfinanszírozásnál, amely továbbra is számíthat olimpiai kvótásai, a most vállműtétje miatt hiányzó Kovács Richárd, a Budapestre tartó kőszegi Hámori Luca és az ukránból honosított Akilov Pilip eredményességére, de rengeteg tehetséges fiatal is dörömböl az ajtón, köztük olyanok is, akiket furamód az ob-n azért nem láthattunk, mert a kereskedelmi tv-ben a bajnoksággal egy időben is futó Hell Boxing Kings az érte kapott pénzdíj miatt vonzóbb volt, mint egy aranyérem a Gerevichben.

Valami azt súgja, hogy jövőre már ilyen amatőr hibák miatt sem kell csapkodni a homlokunkat. De 2025 nem emiatt lesz izgalmasabb a megszokottnál, hanem az ökölvívás és az olimpizmus várt újbóli összeborulása miatt. Benne velünk, magyarokkal.

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2 órája

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02
Ezek is érdekelhetik