A korábbi világbajnok Gennagyij Golovkin vezető szerepet vállal a World Boxingban

Vágólapra másolva!
2024.09.27. 11:52
Golovkin vezető szerepet vállal a WB-ben (Fotó: Getty Images)
A korábbi világbajnok ökölvívó, jelenleg a Kazah Olimpiai Bizottság elnökeként tevékenykedő Gennagyij Golovkin vezető szerepet vállal a World Boxingban (WB).

A nemzetközi amatőr ökölvívó szervezet tavaly alakult meg, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) között megszakadt a kapcsolat. A WB célja, hogy benn tartsa a 2028-as Los Angeles-i olimpia programján az ökölvívást. Közleménye szerint Golovkin a WB égisze alatt egy olyan bizottságot vezetne, amely meggyőzné a NOB-ot arról: a tavaly alakult szervezet alkalmas a négy múlva sorra kerülő ötkarikás versenyek lebonyolítására. 

A WB-nek jelenleg 44 tagszervezete van, ennek a kazah szövetség még nem tagja, de Golovkin kinevezésével egy időben benyújtotta tagsági kérelmét. Kazahsztán egyike a legtöbb érmet szerző nemzeteknek az olimpiai ökölvívásban. 

A sportág ötkarikás viadalainak szervezését és lebonyolítását a 2021-es tokiói, majd az idei párizsi olimpián is a NOB végezte, egyúttal kilátásba helyezte, hogy a 2028-as olimpia hivatalos programjából kiveszik az ökölvívást. 

Amatőrként Golovkin legnagyobb sikere a 2003-as világbajnoki cím, valamint a 2004-es athéni ötkarikás játékokon szerzett ezüstérem volt, profivá válása után két vereség és egy döntetlen mellett 42 győzelmet aratott, és összesen 21 alkalommal védte meg a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki övét. Visszavonulását követően a Kazah Olimpiai Bizottság elnöke lett.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
12 órája

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Ökölvívás: Hámori Luca előnyről kapott ki egy kazahtól a vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 14:01

Mostantól a ringben is kellenek az eredmények

Ökölvívás
2025.09.04. 07:34

A vitatott nemű bokszoló nem lép ringbe a liverpooli világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.03. 12:18

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47
Ezek is érdekelhetik