Tyson egészségügyi állapota miatt elhalasztják a Jake Paul elleni meccset

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.06.01. 08:39
Tyson pár napja rosszul lett, de állítása szerint jobb formában van, mint a 2000-es években bármikor (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, márciusban jött a bejelentés, hogy a youtuberből lett profi bokszoló, Jake Paul az 57 esztendős korábbi nehézsúlyú világbajnokkal, Mike Tysonnal csap össze július 20-án az arlingtoni AT&T Stadionban. A szervezők most közleményben jelezték, a meccset Tyson egészségügyi állapota miatt elhalasztják, az új dátumot június 7-én jelentik be.

 

A tervek szerint július 20-án, a texasi Arlingtonban csapott volna össze egymással a legendás Mike Tyson és a youtuberből lett profi bokszoló, Jake Paul, azonban a találkozót egyelőre halasztani kell. Az ok az 57 éves, egykori vitathatatlan nehézsúlyú világbajnok Tyson egészségügyi állapota, ugyanis kiújult Tyson fekélye, így orvosi javaslatra a következő időszakban csak könnyített tréningeket végezhet. A szervezők ennek ellenére nem tettek le arról, hogy még az idén összehozzák a 8x2 perces, 14 unciás kesztyűkkel megvívandó, elvileg éles összecsapást, az új dátumot pedig vélhetően június 7-én jelentik be.  

A testem összességében jobb formában van, mint az 1990-es évek óta bármikor, és hamarosan visszatérhetek a teljes edzésprogramomhoz – beszélt az állapotáról Tyson, aki néhány napja egy repülőúton is rosszul lett. – Jake Paul, lehet, hogy ezzel nyertél egy kis időt, de a végén úgyis kiütlek, és vége lesz a pályafutásodnak.” 

(Forrás: Profiboksz) 

Ökölvívás
2024.03.07. 15:27

Ez nem vicc! Mike Tyson Jake Paullal csap össze

A youtuberből lett profi bokszoló július 27-én csap össze az 57 esztendős korábbi nehézsúlyú világbajnokkal.

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
3 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
Tegnap, 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Mostantól a ringben is kellenek az eredmények

Ökölvívás
2025.09.04. 07:34

A vitatott nemű bokszoló nem lép ringbe a liverpooli világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.03. 12:18

Lennox Lewis mindenkivel bokszolt – és mindenkit elvert

Népsport
2025.09.02. 10:23

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40
Ezek is érdekelhetik