Ökölvívás: Lakotár kikapott – három magyar vesz részt az olimpián

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.02. 09:42
null
Lakotár Hanna (jobbra) egyhangú pontopzással szenvedett vereséget (Fotó: facebook.com/okolvivoszovetseg)
Az 54 kilóban szereplő Lakotár Hanna az olimpiai kvótáért kiírt negyeddöntőben pontozással kikapott Ír riválisától az ökölvívók utolsó, bangkoki olimpiai kvalifikációs versenyén, ezzel eldőlt, hogy a magyar színeket három bokszoló képviseli a párizsi játékokon.

 

Bangkokban a héttagú magyar küldöttségből egyedüliként az áprilisban Európa-bajnoki bronzérmet nyert Lakotár Hanna jutott el a verseny zárónapjáig, miután a 32 között és a nyolcaddöntőben is nyerni tudott korábban.

A magyar öklöző Bangkokban eddig remekelt, az olimpiai indulásért viszont azzal az ír Jennifer Lehane-nal kellett összecsapnia, aki egy nappal korábban simán legyőzte a 2022-es Eb-győztes ukrán Anasztaszia Kovalcsukot.

A meccset a Lakotárnál fél fejjel alacsonyabb ír kezdte jobban, az első percben egyértelműen irányított és többször tisztán talált. A folytatásra aztán a kontrára berendezkedő magyar sportoló felvette a ritmust és nem egyszer jól indított bele az ír akcióiba. A szakasz összességében kiegyenlített küzdelmet hozott, amit a pontozás is érzékeltetett, ugyanis három bíró Lehane-t, kettő pedig Lakotárt látta jobbnak.

A második menetben Lakotár Hanna nem változtatott az addigi taktikáján, hagyta riválisát jönni, de ezúttal elmaradtak a pontos kontrák tőle, ráadásul kifejezetten sok tiszta találatot kapott. Az ír ökölvívó ebben a periódusban egyértelműen jobb volt, s a mivel ezt a pontozók is így látták, gyakorlatilag el is döntötte a kvóta sorsát, mivel az utolsó három perc előtt az ötből három bírónál is már két ponttal vezetett.

A zárószakaszban Lakotár mindent megpróbált, három percen át ment előre, de Lehane nagyon rutinosan tördelte a meccset, így nem alakulhatott ki folyamatos boksz, ami az írnek kedvezett. Jennifer Lehane végül egyhangú pontozással győzött és szerzett olimpiai kvótát.

Az utolsó kvalifikációs viadalon így kvóta nélkül maradt a magyar csapat, ugyanakkor a párizsi játékok boksztornáján így is hárman képviselik majd a magyar színeket, amire a 2012-es londoni olimpia óta nem volt példa.  

A kvalifikációs sorozat első állomásán, a tavalyi Európa Játékokon Hámori Luca (66 kg) és Kovács Richárd (63,5 kg), a másodikon, idén Olaszországban pedig Akilov Pylyp (80 kg) szerzett kvótát.

 

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:25

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik