Ökölvívás: Kuhta és Nakota is győzelemmel kezdett Bangkokban

Vágólapra másolva!
2024.05.27. 15:25
Kuhta Vlagyiszlava megszerezte a magyar küldöttség első győzelmét (Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség/Facebook)
A nők 60 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Kuhta Vlagyiszlava és a 75 kilogrammban induló Nakota Veronmika is nyert hétfőn az ökölvívók utolsó, bangkoki olimpiai kvalifikációs versenyén, ezzel mindketten bejutottak a nyolcaddöntőbe.

A kazah származású bokszoló a nyitókörben a román Loredana Marin ellen lépett ringbe, akit – a magyar szövetség közösségi oldala szerint – magabiztos teljesítménnyel, egyhangú pontozással győzött le. Ebben a súlycsoportban három kvótát osztanak.

Nakota Veronika a 75 kilogrammos kategóriában az első fordulóban a svéd Love Holgersson ellen lépett ringbe, s remek produkcióval pontozásos győzelmet aratott.

Kuhtát és Nakotát megelőzően pénteken Veres Roland (57 kg), szombaton pedig Bernáth Attila (51 kg) volt érdekelt a viadalon, egyaránt vereséggel hagyták el a ringet, így elveszítették esélyüket az olimpiai szereplésre.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is döntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Ökölvívás: két magyar is elődöntőbe jutott az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 21:02

Ökölvívás: három magyar lány elődöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.21. 22:01

Ökölvívás: újabb négy magyar negyeddöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.20. 22:02

Ökölvívás: húsz magyarral szombaton kezdődik a budvai U15-ös Eb

Utánpótlássport
2025.10.17. 14:43

Ökölvívás: Váradi Sándor bronzérmes az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.08. 20:09

Ökölvívás: Váradi elődöntős és már biztosan érmes az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.05. 20:57

Ökölvívás: három magyar ötödik hely az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.04. 21:26
Ezek is érdekelhetik