„Nem aggódtam a pontozás miatt" – Uszik a Fury elleni győzelme után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 14:22
Tyson Fury v Oleksandr Usyk: Ring Of Fire - Fight Night
Olekszandr Uszik nagy győzelmet aratott Rijádban (Fotó: Gety Images)
Mint arról korábban már írtunk, Olekszandr Uszik megosztott pontozással legyőzte Tyson Furyt a Rijádban rendezett bokszmérkőzésen, és ezzel felült a nehézsúlyú kategória vitathatatlan trónjára. A profiboksz.hu a bunyó után idézte a győztes ökölvívót.

„Ebben a pillanatban nem gondolok a bokszra. A felkészülést még 2023 szeptemberében kezdtem. Kilenc hónapig dolgoztam; kihagytam az új évi ünneplést, kihagytam a fiaim és a lányom születésnapját és a kislányom születését is. Lemaradtam a családom ünnepeiről. Egész idő alatt csak az edzésre és a meccsre koncentráltam” – idézte a profiboksz.hu Olekszandr Uszikot, aki nem tudott megjelenni a közvetlenül a bunyó után tartott sajtótájékoztatón. Az ütközet közvetítésében látszott, hogy az ukrán bokszoló szemöldöke felszakadt (ezt össze is kellett varrni), az viszont csak később derült ki, hogy az orvosok arra gyanakodtak, hogy az állkapcsa is eltört, emiatt pedig mentővel bevitték a kórházba kivizsgálásra.

Ökölvívás
2024.05.19. 13:51

„Szerintem én győztem, és vissza fogok térni” – Fury a veresége után

„Ha azt mondták volna nekem az utolsó menet előtt, hogy »hátrányban vagy, menj, és üsd ki«, akkor ezt tettem volna.”

A sajtóeseményre később megérkező Uszik jelezte: szerencsére nincs törése, így ezen nem múlhat az októberre tervezett visszavágó, amellyel kapcsolatban ő is óvatosan fogalmazott: „Most boldog vagyok. Haza akarok utazni, elmenni a templomba, imádkozni, azt mondani: »Köszönöm Istenem!«. Mert nekem és az országomnak ez egy nagy siker. Hálás vagyok mindenkinek, aki imádkozott értem, mert sokan vannak. Köszönöm!”

„Nem aggódtam a pontozás miatt, hittem abban, hogy nyertem – tért át a mérkőzésre a 37 éves sportoló. – Nem gondolkodok azon, hogy a bíró megfosztott, vagy sem egy kiütéses győzelemtől azzal, hogy állva számolt Furyra, mert végül győzelmet arattam. Köszönöm a csapatomnak, a Team Usyknak, szeretlek benneteket. Egis Klimas, Aleksz Kraszjuk, hihetetlen ez az egész, szeretlek benneteket is. Győztünk, megcsináltuk!”

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: húsz magyarral szombaton kezdődik a budvai U15-ös Eb

Utánpótlássport
2025.10.17. 14:43

Törvényszéki orvosszakértő: Ricky Hatton felakasztotta magát

Ökölvívás
2025.10.17. 10:12

Ökölvívás: Váradi Sándor bronzérmes az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.08. 20:09

Ökölvívás: Váradi elődöntős és már biztosan érmes az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.05. 20:57

Ökölvívás: három magyar ötödik hely az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.04. 21:26

Ökölvívás: Bozai negyeddöntős az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.03. 19:21

Ökölvívás: ketten is nyolc közé jutottak az U19-es Eb harmadik napján

Utánpótlássport
2025.10.02. 19:06

Ökölvívás: nem jutott nyolc közé magyar az U19-es Eb második napján

Utánpótlássport
2025.10.01. 20:59
Ezek is érdekelhetik