Ökölvívás: Pacquiao még idén megküzdhet Mayweatherrel

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.06. 12:47
null
Pillanatkép Mayweather és Pacquiao 2015-ös meccséből (Fotó: Getty Images)
Az élő bokszlegendának számító Manny Pacquiao idei visszatérését és két nagy meccsét is bejelentették néhány nap leforgása alatt.

 

A profi ökölvívástól már visszavonult, 45 éves Fülöp-szigeteki harcos, Manny Pacquiao – aki politikusként 2016 és 2022 között szenátor volt – az idén Japánban az egykor szintén a sportág legnagyobbjai közé tartozó amerikai Floyd Mayweatherrel ütközne meg, akivel 2015-ben már bokszolt. Kettejük visszavágója előtt pedig – a pénteki hír szerint április 20-án – a thaibox 41 esztendős világsztárjával, Buakaw Banchammal lépne a kötelek közé, hat, egyenként háromperces menetre tervezett és a 70 kilogrammos kategóriában az ökölvívás szabályai szerint zajló thaiföldi találkozón.

Buakaw több mint 240 győzelmet aratott 24 éves muay thaios és kick-boxos pályafutása során, míg a nyolc súlycsoportban is világbajnoki címet szerző Pacquiao mérlege hivatásos ökölvívóként 62 győzelemből (39 KO), nyolc vereségből és két döntetlenből áll.

A több mint nyolc évvel ezelőtti, mintegy 400 millió dollár bevételt hozó mérkőzést Las Vegasban pontozással Mayweather nyerte, aki veretlenül vonult vissza, és azóta – rendre hatalmas pénzért – már csakis bemutató meccseket vállal. A 46 éves amerikai hibátlan profi bokszmérlegét 50 – benne 27 kiütéssel megnyert – mérkőzés alkotja.

Legfrissebb hírek

Rekordösszeg, az IBA vb-jén nyolcmillió dollárért bokszolnak a férfiak

Ökölvívás
2025.10.02. 16:23

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik