EJ, ökölvívás: hátrányból fordított és nyert Veres Roland a nyitányon

MTI/N-P. T.MTI/N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 15:59
null
Veres Roland (kékben), még a világbajnokságon (Fotó: https://www.facebook.com/roland.royal.veres1)
Veres Roland remek győzelemmel mutatkozott be az Európa Játékok olimpiai kvalifikációs ökölvívótornájának első versenynapján.

Az 57 kilogrammban szereplő Európa-bajnoki bronzérmes korábbi kick-boxos a 32 között kezdte meg szereplését a Krakkótól mintegy 75 kilométerre fekvő Novy Targban, ahol az azeri Umid Rustamovval csapott össze pénteken.

A találkozó első menete egyenlő erők küzdelmét hozta, azonban a két hasonló harcmodorban küzdő, távolról próbálkozó öklöző kiegyenlített produkcióját az öt pontozó közül négy Rustamovnak adta, így Veres hátrányból vágott neki a folytatásnak.

A magyar bokszoló nehéz helyzetben volt, de az állás nem zavarta meg, emelt a tempón és fokozatosan riválisa fölé kerekedett, ráadásul az azerit folyamatos szabálytalanságai miatt meg is intették, így egy pontot levontak tőle. A menetet Veres nyerte, majd az utolsó három percben egyértelműen uralta a ringet és végül egyhangú pontozással győzött és nyolcaddöntőbe jutott.

„Tudtuk, hogy az azeri Rolihoz hasonló stílusú bokszoló. Ő is tartja a távolságot és próbálja ellenfeleit magára csalogatni. – kezdte értékelését az MTI-nek Gál László, a válogatott edzője. – Az első menet elment, ami engem nagyon meglepett, de aztán Roli egyértelműen jobb volt, jól tartotta a távolságot, jól bokszolt.″

A pénteki folytatásban a magyar csapatból még a szintén Eb-harmadik nyíregyházi Kovács Richárd lép ringbe a 63.5 kilogrammosok selejtezőjében a litván Andrejus Lavrenovas ellen, 19 óra körül.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

 

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik