Ökölvívás: az IBA hatalmas pénzdíjakat oszt ki a női világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2023.02.24. 14:27
null
Az aranyérmesek 100 ezer dollárt kapnak a női vb-n (Fotó: Getty Images, archív)
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) tetemes pénzdíjakkal, összességében 2.4 millió dollárral honorálja az idei női világbajnokság érmeseit.

 

Az IBA a csábító összegeket azután hozta nyilvánosságra, hogy tízre nőtt a 2023-as vb-ket bojkottáló országok száma, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig egyértelművé tette, hogy az IBA-nak semmi köze nincs a 2024-es párizsi ötkarikás játékok boksztornájának szervezéséhez, s az ez évi női és férfi vb nem tartozik a kvalifikációs versenyek közé.

Mindezt figyelmen kívül hagyva – az insidethegames.biz beszámolója szerint – az IBA, amely olimpiai kvótaszerző versenyként hirdeti tornáját, bejelentette, hogy a március 15. és 26. között Újdelhiben sorra kerülő női vb-n mind a 12 kategória aranyérmesei 100 ezer dollárt, az ezüstérmesek 50 ezret, a bronzérmesek pedig 25 ezret kapnak. Az amatőr ökölvívást irányító világszervezet kilátásba helyezte azt is: finanszírozza a vb-t bojkottáló országok sportolóit, hogy lehetővé tegye számukra a részvételt. Ezt állítása szerint azért teszi, hogy a bokszolók ne váljanak „néhány nemzeti szövetség politikai játszmáinak” áldozataivá – írta a portál.

Az IBA adatai szerint összesen 77 ország regisztrált az indiai fővárosban sorra kerülő női vb-re.

A NOB és a bojkottot bejelentő országok azt követően kerültek minden korábbinál erőteljesebben szembe az orosz Umar Kremljov elnökölte IBA-val, hogy az feloldotta az orosz és fehérorosz ökölvívókra az ukrajnai háború miatt tavaly március elején kirótt tilalmakat. Az IBA – szembehelyezkedve a NOB ajánlásával – a közelmúltban már engedélyezte, hogy eseményein az orosz és fehérorosz ökölvívók saját zászlajuk alatt, címerüket, nemzeti himnuszukat használva versenyezhessenek.

Az indiai női vb után a férfiak világbajnokságát május 1-től 14-ig az üzbég fővárosban, Taskentben bonyolítják le.

Legfrissebb hírek

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
Tegnap, 8:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02
Ezek is érdekelhetik