Ökölvívás: veszélyben a sportág jövője az olimpiákon

Vágólapra másolva!
2022.12.25. 12:41
null
Umar Kremljov a világszövetség tagországainak küldött levelet (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) üldözi az általa irányított szervezetet, szerinte azért, mert ő orosz állampolgár.

Umar Kremljov a világszövetség tagországainak küldött levelet, melyben a NOB-bal szemben felmerülő vádjait fogalmazta meg. A levelet az IBA főtitkára, a görög George Jerolimposz is aláírta.

A NOB korábban hírül adta, hogy fontolgatja a boksz kihagyását a 2024-es, párizsi olimpia programjából.

„Az IBA legutóbbi kongresszusa ismét azt jelezte, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget nem igazán érdekli az ökölvívósport és az ökölvívók helyzete, csak a saját hatalmával törődik” – utalt a NOB arra, hogy az IBA szerződést hosszabbított az orosz Gazprom vállalattal, amelyet nagyrészt az orosz kormány ellenőriz.

Kremljov úgy gondolja, hogy a NOB „geopolitikai célokból manipulált, a sportolók és a sportág ellen irányuló” kampányt folytat. Ennek célja az IBA jelenlegi vezetésének kiszorítása. Kremljov hozzátette, hogy az IBA továbbra is azon dolgozik, hogy megoldják a korábbi irányítási problémákat és független, fenntartható szervezetet működtessenek..

Az IBA-t a világszövetség irányítási, pénzügyi és sportszakmai zavarai miatt a NOB 2019-ben kirekesztette az ötkarikás részvétellel kapcsolatos folyamatból, írja a profiboksz.hu. A NOB a továbbra is felmerülő aggályok miatt a 2024-es párizsi játékokon is saját szervezésében akarja megrendezni az ökölvívás versenyeit és a kvalifikációs tornákat egyaránt. A 2028-as, Los Angelesben rendezendő olimpia előzetes programjában már nem kapott helyet a boksz.

Legfrissebb hírek

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Párizs 2024: több mint 200 ezer eurós bevétel a jótékonysági árverésen

Párizs 2024
2025.04.15. 11:37

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39
Ezek is érdekelhetik