Ökölvívás: Mayweather újabb youtuber ellen száll ringbe – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.09.26. 18:13
null
Mayweather Deji ellen bokszol legközelebb (Fotó: AFP)
A profi bokszban korábban öt súlycsoportban is világbajnok Floyd Mayweather Jr. újabb youtuber ellen száll ringbe. Ezúttal Deji Olatunji lesz az amerikai ellenfele.

 

Mayweather november 13-án, Dubaiban vív meg a híres youtuberrel, aki KSI öccseként futott be a közösségi médiában. A bemutató mérkőzést egyébként Deji jelentette be a hivatalos Twitter-oldalán.

A youtuber bokszkarrierje eddig nem alakult túl fényesen, 1–3-as mérleggel áll – hozzá kell tenni, az egyetlen, augusztus végén aratott győzelme számított eddig csak profi összecsapásnak rövid pályafutása során.

 


 

Mayweather sem rég bokszolt legutóbb – technikai KO-val nyert Aszakura Mikuru japán harcművész ellen a magyar idő szerint vasárnap hajnali összecsapáson, amelyet a Tokióhoz közeli Szaitama Szuper Arénában rendeztek meg.

A 45 esztendős világsztár 2021-ben Logan Paullal is megküzdött, a nyolcmenetes összecsapáson végül nem hirdettek győztest.

A múlt héten azt mondta az amerikai, hogy 2023-ban ismét meg akar küzdeni Conor McGregorral, ám az ír UFC-harcos nem szeretne kiállni ellene.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
3 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
Tegnap, 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Mostantól a ringben is kellenek az eredmények

Ökölvívás
2025.09.04. 07:34

A vitatott nemű bokszoló nem lép ringbe a liverpooli világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.03. 12:18

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47
Ezek is érdekelhetik