Ökölvívás: Joshua helyett Charr ellen bokszolhat Fury

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 14:56
null
Fury december elején ismét ringbe lép (Fotó: AFP)
A korábbi világbajnok német Mahmoud Charr személyében máris megvan az ellenfele a WBC szervezet nehézsúlyú vb-címét őrző Tyson Furynak – jelentette az MTI.

A brit öklözőnek azután kellett új rivális után néznie, hogy hétfőn kiderült: mégsem csap össze honfitársával, Anthony Joshuával, aki a megadott határidőig nem írta alá a december 3-ra kitűzött találkozóra vonatkozó szerződést, emiatt meghiúsul a „Britannia csatájaként” beharangozott összecsapás.

A Fury–Charr találkozóra az elmaradt mérkőzés időpontjában, december 3-án kerül sor, a színhely Manchester vagy Cardiff lesz.

„Alig várom, hogy olyan emberrel küzdjek meg, aki harcolni akar, akiben tűz és vágy van” – írta az ellenfélcserét követően Instagramján Fury.

„Minőség döntés. Testvér, a legjobb műsort fogjuk nyújtani rajongóinknak” – válaszolta a libanoni születésű Charr, akinek a német mellett szíriai állampolgársága is van.

A 34 éves, veretlen Fury profi mérlege egy döntetlen mellett 32 győzelem, a 37 esztendős Charr pedig, aki 2017 és 2021 között birtokolta a WBA szervezet nehézsúlyú világbajnoki övét, eddigi 37 meccséből 33-at nyert meg (19-et kiütéssel), s négyet veszített el.

 

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28
Ezek is érdekelhetik