Férfi ökölvívó ob: élvezetes küzdelmek az elődöntőben

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.17. 21:15
Az elődöntőkkel és az esélyesek sikerével folytatódott pénteken a győri, 98. Papp László férfi amatőr ökölvívó országos bajnokság.

Bertók Róbert szövetségi kapitány az MTI megkeresésére elmondta, hogy „kifejezetten jó nap volt” a pénteki, szinte minden mérkőzés jó csatát, élvezetes küzdelmet hozott.

A tréner kijelentette, hogy az 54 kilogrammos, valamint a +92 kilogrammos elődöntők mellett a 80 kg-ban világbajnoki nyolcaddöntős Kovács Pál Lokár Márk elleni összecsapása is kiemelkedő volt.

Bertók elmondta, hogy ezúttal a pontozóbírókra sem volt panasz, hiába volt pénteken 19 találkozó, a korábbi ob-kal ellentétben ezúttal senki nem reklamálta vagy vitatta a végeredményt.

A kapitány hozzátette, a 12 szombati döntőben – azért csak ennyi, mert 48 kg-ban nem volt induló – is jó és magas színvonalú ütközetekre számít még azokban a súlycsoportokban is, amelyekben van egy kiemelkedő esélyes.

A döntők 15 órakor kezdődnek az Olimpiai Sportparkban.

Az ob-re 46 klub 101 sportolója nevezett. Az összecsapások a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt zárt kapuk mögött zajlanak. A versenyzőknek a ringen és a bemelegítőtermen kívül kötelező a maszkviselés, míg az edzőknek a ringsarokban is hordaniuk kell a maszkot.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik