Ökölvívás: Kovács István soha nem látott sikerű vb-t vár

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 12:39
null
Kovács István minden idők legsikeresebb világbajnokságát várja (Fotó: Föld Imre)
Minden idők legnagyobb és legsikeresebb férfi ökölvívó-világbajnokságára számít vasárnaptól Belgrádban Kovács István, a nemzetközi szövetség (AIBA) főtitkára.

A nyári, tokiói olimpiát nem az AIBA, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) rendezte, így – legalábbis a felnőtt korosztályban – főtitkárként ez lesz a magyar sportvezető első komoly világversenye.

„Hatszázötven induló lesz a szerb fővárosban, az a cél, hogy ez legyen minden idők legnagyobb és legsikeresebb vb-je” – mondta kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában Kovács István, aki amatőrként olimpiai, világ- és Európa-bajnok volt és a profik között is szerzett világbajnoki címet.

Hangsúlyozta: a korábbiaktól eltérő lesz a lebonyolítás, rekordot jelentő 13 súlycsoportban zajlanak a küzdelmek és 2.6 millió dolláros pénzdíjat is szétosztanak, a győztesek 100 ezerrel, a döntősök 50 ezerrel gazdagodnak.

„Ráadásul a bajnokok egy-egy 250 grammos, színarany aranyérmet vehetnek majd át” – mondta az 51 éves szakember.

Kovács Istvánt márciusban nevezték ki az AIBA főtitkári posztjára, akkor az volt a célja, hogy az év végére visszaállítsák a szervezet renoméját, de ahogy most fogalmazott, a NOB még mindig nem fogadja el őket partnerként. Az ötkarikás bizottság még szeptember végén is kritikával illette a szövetséget, ezt Kovács elmondása szerint értetlenül fogadta az AIBA, mert a „vádpontok” szerintük nem állták meg a helyüket.

Az olimpiai mozgalom vezető szerve régóta elégedetlen az AIBA irányításával, pénzügyeinek kezelésével és a bíráskodással, jóllehet, a lényeges változtatások, s a NOB-bal való kapcsolatok rendezésének jelszavával lépett hivatalba a szövetség tavaly decemberben megválasztott új elnöke, az orosz Umar Kremljov. A NOB szeptember végi újabb intelmében kifogásolta, hogy az AIBA-nál nincs előrelépés a kívánatos reformok végrehajtásában, s megint kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kikerülhet a 2024-es párizsi olimpia programjából.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
Tegnap, 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik