Ökölvívás: a NOB elégedetlen az AIBA reformjaival

Vágólapra másolva!
2021.09.15. 14:41
null
A NOB elégedettlen az ökölvívó szövetséggel (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán nyílt levélben kritizálta a Nemzetközi Ökölvívó-szövetséget (AIBA) annak kudarcba fulladt reformprogramja miatt.
A NOB szerint továbbra is jelentős változásokra lenne szükség a sportág irányításában, a pénzügyekben és a bíráskodásban, mert a korábban megfogalmazott változtatásokat rosszul hajtották végre.

A NOB 2018 végén fagyasztotta be viszonyát a hosszú éveken át vezetői válsággal küzdő AIBA-val, majd 2019-ben felfüggesztette és ezzel eltiltotta a tokiói olimpiától is, amelyen az olimpiai bizottság szervezte és felügyelte a sportág küzdelmeit, ahogyan a kvalifikációs versenyeket is a NOB irányította.

A nyílt levél szerint a NOB reméli, hogy a Richard McLaren vezetésével zajló vizsgálat fényt derít a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia ökölvívótornáját beárnyékoló korrupcióra és a mérkőzések manipulációjára. A kanadai sportjogász jelentésének első részleteit szeptember 30-án, a teljes dokumentumot pedig novemberben hozzák nyilvánosságra.
Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik