Ökölvívás: drasztikusan megnőtt a súlycsoportok száma

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 09:40
null
Gálos Roland (Fotó: Török Attila)
Miközben az olimpiai programban az elmúlt ciklusokban (legalábbis a férfiaknál) drámain lecsökkent, az AIBA úgy határozott, hogy mostantól 13+12-re nő a kategóriák száma.

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) döntése értelmében szinte visszaállnak az évtizedekkel ezelőtt közmegegyezésre működő kategóriahatárok. Atlantával bezárólag 12 súlycsoportban bokszoltak a férfiak, ez mostanra nyolcra esett vissza – a jövőben azonban nemhogy 12, de 13 lesz, miután ismét 48 kg-ra csökkent a legalsó limit, a félnehézsúly és a nehézsúly közé pedig a profikhoz hasonlóan itt is beépítik a cirkálósúlyt. A hölgyek új súlycsoporthatárai is hasonlítanak az urakéira, de náluk +81 kg a legfelső kategória.

„Úgy gondoljuk, hogy mostantól az eddiginél több ökölvívónak nyílik lehetősége abban a súlycsoportban bokszolni, amelyben a legerősebbnek és a legkomfortosabbnak érzi magát – mondta a döntésről a magyar AIBA-főtikár, Kovács István. – Megvitattuk a nemzeti szövetségek és az AIBA-szakbizottságok javaslatait, és bízunk benne, hogy a döntés az alapoktól az elitig mindenütt elősegíti majd az ökölvívás fejlődését.”

Az új határok augusztus 1-jén lépnek életbe, de az ötkarikás programban (egyelőre) nem befolyásolják az ökölvívás versenyeit.

AZ ÚJ SÚLYCSOPORTOK
Férfiak:
48 kg (minimumsúly), 51 kg (légsúly), 54 kg (harmatsúly), 57 kg (pehelysúly), 60 kg (könnyűsúly), 63.5 kg (kisváltósúly), 67 kg (váltósúly), 71 kg (nagyváltósúly), 75 kg (középsúly), 80 kg (félnehézsúly), 86 kg (cirkálósúly), 92 kg (nehézsúly), +92 kg (szupernehézsúly)
Nők: 48 kg (minimumsúly), 50 kg (kislégsúly), 52 kg (légsúly), 54 kg (harmatsúly), 57 kg (pehelysúly), 60 kg (könnyűsúly), 63 kg (kisváltósúly), 66 kg (váltósúly), 70 kg (nagyváltósúly), 75 kg (középsúly), 81 kg (félnehézsúly), +81 kg (nehézsúly)

Legfrissebb hírek

Kovács István a Magyar Ökölvívó-szakszövetség új elnöke

Ökölvívás
2024.11.09. 12:53

Otthonra leltek a BVSC bunyósai

Ökölvívás
2024.10.08. 18:41

Taccsra téve… – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
2024.04.24. 00:20

Eb 2024: az elemző szerint taktikailag a skótok elleni lesz a legnehezebb meccsünk

Foci Eb 2024
2023.12.13. 18:54

Ökölvívás: háromtagú ügyvivői testület a bunyósok élén

Ökölvívás
2023.11.18. 16:45

MÖSZ: Kovács István is indul az elnöki pozícióért

Egyéb egyéni
2023.11.13. 11:30

UEFA: „Nem elég tehetségesnek lenned” – Kovács István üzenete

Minden más foci
2023.11.09. 21:43

Románia: ismét megbüntették a Kovács Istvánt durván támadó Gigi Becalit

Minden más foci
2023.10.24. 18:11
Ezek is érdekelhetik