Ökölvívás: Nagy Tímea kikapott, nem szerez kvótát

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 15:39
null
Nagy Tímea nem versenyezhet Tokióban (Fotó: Árvai Károly)
Az ökölvívó Nagy Tímea nem tudta borítani a papírformát, így kikapott orosz riválisától a nők 75 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében, ezzel biztosan nem szerez kvótát a párizsi európai olimpiai kvalifikációs boksztornán.

A tavaly márciusban félbeszakadt londoni viadal folytatása pénteken kezdődött meg a francia fővárosban, s a hajdúhadházi sportolót a második párban szólították ringbe. Nagy Londonban nem bokszolt, mivel első meccse előtt beszüntették a versenyt, így most kellett megküzdenie a kétszeres világ- és Európa-bajnok Zenfira Magomedalijevával.

Bertók Róbert szövetségi kapitány előzetesen azt mondta, hogy egyértelműen az orosz az esélyes, ám ő sem verhetetlen. A mérkőzésen azonban Nagynak nem sikerült meglepnie riválisát.

A magyar bokszoló bátran vetette magát a küzdelembe, igyekezett irányítani, Magomedalijeva viszont jól mozgott és kiválóan indította ütéseit, így egyértelmű fölényben volt már az első menetben is, majd a második és harmadik szakaszt is uralta. Nagy Tímea végig küzdött, néha a szabálytalanság határát is átlépve, de az orosz végig kézben tartotta a találkozót és végül egyhangú pontozással győzedelmeskedett.

Pénteken még Pribojszki Kata lesz érdekelt Párizsban, ahol a 60 kilós kategória nyolcaddöntőjében a spanyol Melissa Noemi Gonzalez Tudgével csap össze 19 óra után. Amennyiben győz, szombaton a legjobb négy közé jutásért, egyúttal a tokiói kvótáért küzdhet.

A torna másik két magyarja közül Fodor Milán szombaton délután az ötkarikás szereplésért csap majd össze a lengyel Damian Durkaczcal a 63 kg nyolcaddöntőjében. A már kvótás Gálos Roland (57 kg) pedig vasárnap mérkőzik meg az angol Peter McGraillal.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
21 órája

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Mostantól a ringben is kellenek az eredmények

Ökölvívás
2025.09.04. 07:34

A vitatott nemű bokszoló nem lép ringbe a liverpooli világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.03. 12:18

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47
Ezek is érdekelhetik