Ökölvívás: „Tyson csak a kifogásokat keresi” – Holyfield bokszolna

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 06:53
null
Evander Holyfield újra edzésben (Forrás: <a href="http://www.profiboksz.hu">profiboksz.hu</a>)
A legendás, 58 éves Evander Holyfield nagyon készül arra, hogy harmadszor is összemérje erejét korábbi riválisával, az 54 éves Mike Tysonnal.

 

A két fél először 1996-ban csapott össze egymással, amikor is meglepetésre Holyfield gyakorlatilag atomjaira szedte Tysont, majd a 11. felvonásban be is fejezte a találkozót. A visszavágó valószínűleg minden idők leghíresebb meccseként vonult be a sportág történelemkönyvébe, hiszen még a bokszrajongókon kívül is elég sokan hallhattak a fülharapásos végkimenetelről.

Tysonból azóta sem lett fül-orr-gégész, viszont tavaly novemberben visszatért és vívott egy bemutatómeccset Roy Jones Jr.-ral. Közösségi oldalai szerint a lassan 60 éves Holyfield hónapok óta nagyon intenzív edzéseket csinál végig – többek között Vladimir Klicskóval –, azzal a nem titkolt céllal, hogy összehozzanak egy bemutató meccset Iron Mike-kal.

Az egykori cirkáló- és nehézsúlyú vitathatatlan bajnok szerint azonban nem haladnak jól a dolgok.

„Én már újra felvettem a ritmust, viszont a táncpartnerem, Mike Tyson még nincs a parketten. Vajon miért? Mi mindent megtettünk, de Mike-ék részéről csak a kifogások érkeznek. Azt hiszem, most már látom, miért kellett neki az a ráhangoló meccs Roy Jonesszal. Jó ellenfél volt számára Jones, de a kettőnk közti sokkal jelentősebb esemény lenne, hiszen mindenkit ez a meccs érdekel” –nyilatkozta Holyfield.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21

Profi boksz: nem Tysontól kapta a legnagyobb pofonokat Lennox Lewis

Ökölvívás
2025.05.01. 14:20

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50
Ezek is érdekelhetik