Ökölvívás: Párizsban folytatják az európai olimpiai selejtezőt

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 21:07
null
Gálos Roland (pirosban) már olimpiai résztvevő (Fotó: Török Attila, archív)
Tavaly Londonban kezdték el, az idén június 4. és 8. között Párizsban fejezik be az ökölvívók európai olimpiai selejtezőtornáját.

 

Gálos Roland (57 kg) révén tavaly márciusban egy olimpiai részvételi jogot szerzett a magyar ökölvívás a londoni európai olimpiai selejtezőn (amelyet a két szervezet áldatlan viszonya miatt nem a nemzetközi szövetség, az AIBA, hanem a NOB illetékes munkacsoportja rendez), mielőtt azt a koronavírus-járvány miatt félbeszakították volna, három további bokszolónk pedig még versenyben volt a kvótáért.

Fodor Milán (63 kg) egy, Pribojszki Kata (60 kg) és Nagy Tímea (75 kg) két győzelemre van Tokiótól, ám ezt nem Londonban, hanem Párizsban szerezheti meg, A francia főváros eredetileg a záró világselejtezőnek adott volna otthont, de ezt a szűkös versenynaptár miatt eltörölték, és a kontinentális kvalifikációs tornák után a még hiányzó helyeket egy speciális, 2017-től számított világranglista alapján töltik fel. A mieink közül egyedül Hámori Ádámnak (91 kg) van halvány esélye arra, hogy ezen az úton jusson el az olimpiára.

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik