Ökölvívás: most azt mondják, mégis lesz harmadik Tyson-Holyfield meccs

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.24. 14:28
null
Előbb tagadta, egy napra rá mégis bejelentette, hogy megmérkőzik Holyfielddel… (Fotó: AFP)
Alig egy nappal a tagadó nyilatkozat után maga Mike Tyson jelentette be, hogy harmadszor is bokszolni fog Evander Holyfielddel – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI azt írja, az amerikai profi nehézsúlyú ökölvívó egy szálloda Instagram-oldalának nyilatkozva közölte, hogy egykoron szintén vitathatatlan világbajnok honfitársával – csaknem negyedszázaddal első két ütközetüket követően – idén május 29-én harmadszor is megmérkőznek a szorítóban.

Az 54 éves Tyson helyszínről nem beszélt, a profi boksszal foglalkozó honlapok azonban biztosra veszik, hogy a miami Hard Rock Stadionban csatázhatnak a felek.

Korábban az 58 esztendős Holyfield menedzsere még arról beszélt, hogy kútba esett a mérkőzés, mert Tysonék kevesellték a 25 millió dolláros fellépti díjat.

„Tájékoztatni akarok mindenkit, hogy a harcra Holyfielddel sor kerül" – mondta most az MTI által idézett Tyson.

Az egykor klasszis bokszolók 1996-ban és 1997-ben mérkőztek meg egymással, és mindkét alkalommal Holyfield nyert, először kiütéssel, másodszor pedig leléptetéssel, miután Tyson kiharapott egy darabot a füléből – idézte fel a távirati iroda.

Tyson profi karrierje alatt 50 győzelmet aratott (44 meccsét kiütéssel nyerte), és hat vereséget szenvedett. Legutóbb tavaly novemberben a hivatásos ökölvívás történetének egy korábbi szintén kiemelkedő képviselőjével, Roy Jones Jr.-ral bokszolt, nyolcmenetes találkozójuk döntetlennel zárult.

Holyfield, aki annak idején félnehézsúlyban is begyűjtötte az összes nagy világszervezet vb-övét, 57 mérkőzést vívott profi pályafutása alatt, mérlege 44 győzelem (29 KO), 10 vereség és két döntetlen. Legutóbb 2011-ben lépett ringbe, hivatalosan pedig 2014-ben jelentette be visszavonulását – tette hozzá az MTI.

 

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:21

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik