Ökölvívás: orosz elnök a nemzetközi szövetség élén

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 16:45
null
Az orosz Umar Kremljov az AIBA új elnöke (Fotó: AFP)
Az orosz Umar Kremljovot választották elnöknek a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) szombati virtuális kongresszusán.

A gyűlésen 155 nemzeti szövetség képviselője vett részt, az új vezető a szavazatok 57.3 százalékát gyűjtötte be a voksoláson. Az elnöki posztra heten pályáztak.

„A boksz a harcosok sportja, mi most a pénzhiánnyal, a hozzá nem értéssel, a korrupcióval és a doppinggal is küzdünk. Célunk, hogy megerősítsük az AIBA-t” – fogalmazott székfoglalójában Kremljov, aki 2017 óta az orosz szövetség elnöke.

Az évek óta nehéz anyagi helyzetben lévő és botrányoktól hangos AIBA-val a NOB 2018 novemberének végén befagyasztotta a kapcsolatot, majd tavaly júniusban megvonta tőle a jogot, hogy megszervezze a tokiói olimpia boksztornáját, kizárva ezzel az AIBA-t az ötkarikás játékokról.

A kongresszust eredetileg Budapesten tartották volna, de a világjárvány miatt virtuálisan rendezték meg.

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
20 órája

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52
Ezek is érdekelhetik