Boksz: Kovaljov felfüggesztett börtönbüntetést kapott

Vágólapra másolva!
2020.10.04. 13:47
null
Szergej Kovaljovot felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték (Fotó: Getty Images, archív)
Súlyos testi sérülést okozó erőszakos támadás miatt az Egyesült Államokban három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Szergej Kovaljov korábbi világbajnok orosz profi ökölvívót.


A 37 éves sportoló beismerte bűnösségét, és az ügyészséggel kötött vádalku nyomán úszta meg a letöltendő börtönbüntetést – írta beszámolójában a TMZ portál.

Kovaljov egy 2018-as eset miatt került a bíróság elé. A bokszolót a kaliforniai Big Bear Cityben a rendőrség Jamie Frontz amerikai színésznő megverése miatt vette őrizetbe. A modellként is tevékenykedő Frontz elmondása szerint Kovaljov udvarolt neki egy partin, majd miután visszautasította közeledését, Kovaljov követte őt szállodai szobájába, ahol bántalmazta, aminek következtében a színésznő orrtörést, agyrázkódást és nyaksérülést szenvedett.

Kovaljov 2014 és 2019 között három nagy profi szervezetnél – WBA, IBF, WBO – is világbajnok volt félnehézsúlyban, mérlegén 34 győzelem – benne 29 KO –, négy vereség és egy döntetlen szerepel. Eddigi utolsó fellépése tavaly novemberben volt, amikor is vb-címmeccsen a 11. menetben kiütéssel veszített a mexikói Saúl Álvarezzel szemben.

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
13 órája

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55
Ezek is érdekelhetik