Ökölvívás: Pribojszki Kata nyert, Tarnóczy Tamara kikapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 21:13
A 60 kilogrammosok súlycsoportjában szereplő Pribojszki Kata győzött, az 51 kilósok kategóriájában indult Tarnóczy Tamara pedig kikapott szombati mérkőzésén a londoni európai ökölvívó olimpiai selejtezőtornán.

A hazai sportági szövetség közösségi oldalának közlése szerint Pribojszki a 16 közé jutásért a 2017-ben ifjúsági Európa-bajnok holland Chelsey Heijnen ellen nyert.

A mindössze 18 éves Tarnóczy, a magyar csapat legfiatalabb tagja a spanyol Maria Gonzálezzel szemben maradt alul.

A 11 napos tornán a férfiaknál az alsó három súlycsoportban (52, 57, 63 kg) nyolc kvótát osztanak, a középső háromban (69, 75, 81 kg) hatot, míg a két felsőben (91 kg, +91 kg) négyet. A nőknél 51, 57 és 60 kilóban hat hely kel el, 69 kilogrammban öt, 75-ben pedig négy.

A brit fővárosban hét férfi és öt női bokszolóval szerepel a magyar csapat, vasárnap a férfiaknál Fodor Milán (63 kg), Tallósi Péter (81 kg) és Hámori Ádám (91 kg), a nőknél pedig Szűcs Szabina (57 kg) és Oláh Eszter (69 kg) lép kötelek közé.

A nemzetközi szövetség kizárása miatt a tokiói boksztornát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi meg, ahogy a kvalifikációs viadalokat is. A londoni az első kvótaszerző verseny az európai sportolók számára.

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik