Profi boksz: júniusban lép ringbe legközelebb Joshua

profiboksz.hu profiboksz.huprofiboksz.hu profiboksz.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 12:01
Két várva várt nehézsúlyú profi ökölvívó mérkőzés időpontjáról is megállapodtak a felek a napokban: a nehézsúlyú WBA/IBF/WBO-bajnok Anthony Joshua június 20-án csap össze a bolgár Kubrat Pulevvel, míg május 23-án találkozik egymással az ukrán Olekszandr Uszik és a brit Dereck Chisora.

Az ukrán és a brit bunyós eredetileg korábbi időpontban mérkőzött volna meg, csak Uszik egészségügyi problémái miatt a csapata úgy találta, érdemes későbbi dátumot választani a megfelelő felkészültség érdekében.

A korábbi cirkálósúlyú vitathatatlan világelsőnek szükség is lesz csúcsformájára, hiszen ennyire erős és hozzá képest ekkora fölényben levő ellenféllel még nem találkozott, emellett Chisora stílusát is nehéz megfelelő erőnlét nélkül kimanőverezni. Uszik jelenleg a WBO-nál kötelező kihívó, a londoni O2 Arénában vívandó meccsel ezt a pozíciót is kockára teszi.

A WBO mellett a WBA és az IBF övét is birtokló Anthony Joshua 2017-ben már majdnem bokszolt Pulevvel, ám a bolgár sérülés miatt kénytelen volt két héttel a meghirdetett időpont előtt lemondani a találkozót, és Carlos Takam helyettesítette. Június 20-án a londoni Tottenham-stadionban találkoznak.

Joshuának Pulev legyőzése esetén még egy kötelezettsége lesz, méghozzá az Uszik–Chisora mérkőzés győztesével kell összecsapnia a WBO övének megtartásáért.

Ezt követően akár létre is jöhet a WBC-bajnok Tyson Fury elleni brit csúcsrangadó.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
3 órája

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21

Profi boksz: nem Tysontól kapta a legnagyobb pofonokat Lennox Lewis

Ökölvívás
2025.05.01. 14:20

Uszik és Dubois júliusban összecsap a vitathatatlan nehézsúlyú bokszbajnoki címért

Ökölvívás
2025.04.28. 11:37

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54
Ezek is érdekelhetik