Profi boksz: feltámad Kokó és Erdei német istállója?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.14. 16:19
null
Erdei Zsolt 2007-es mérkőzése az amerikai George Blades ellen (Fotó: AFP)
Címkék
Néhány évvel ezelőtt csődbe ment, de egy új befektető révén hosszú szünet után, ősz elején újra profiboksz-gálát rendez a korábban Kovács „Kokó” Istvánt és Erdei Zsoltot is soraiban tudó Universum Box Promotion – írja a profiboksz.hu.

 

Az 1990-es évek végén, a 2000-es évek első évtizedében sokat forgott Magyarországon is az Universum Box Promotion neve, hiszen előbb Kovács István, majd Erdei Zsolt és Balzsay Károly is a Klaus-Peter Kohl vezette német társaság támogatásával lett profi ökölvívó-világbajnok, illetve Bedák Zsoltot szintén hozzásegítették egy címmérkőzéshez az akkori kispehelysúlyú WBO-bajnok ellen.

Az Universum sorsa 2010-ben pecsételődött meg, amikor is a ZDF tv-csatornával lejárt a szerződése, nem sikerült új partnert találnia az akkoriban már alacsonyabb színvonalú, leginkább házidöntőkkel tarkított gálákhoz. Klaus-Peter Kohl pedig megszabadult a nagy múltú vállalkozástól, és eladta Waldemar Kluchnak, aki hamarosan becsődölt.

Időközben Ismail Oezen-Otto felvásárolta mindazt, ami megmaradt az Universumból, megállapodást kötött a ZDF-fel és szerződtetett néhány ökölvívót is, nevezetesen Robert és Artem Harutyunyant, James és Tony Kraftot, sőt Artur Grigorjant is sikerült visszacsábítani, aki korábban maga is könnyűsúlyú világelső volt, majd trénerként dolgozott a klubnál – és a jövőben is ezt a posztot fogja betölteni.

A promóteri iroda első összecsapását – egy kisebbet – szeptember 7-én rendezi, de november 9-én, Hamburgban már a ZDF közvetítésében bokszolnak az új Universum Box Promotion sportolói.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: A szakítás igazi oka, hogy Erdei túl sok pénzt akart - Kohl

Ökölvívás
2013.08.29. 13:56

Ökölvívás: Balzsayt feldobná egy amerikai szerződés

Ökölvívás
2012.11.26. 14:30

Rácz Félix: Az Universum a prémium kategóriát jelentette

NSO Tv Egyéni sportok
2012.11.23. 12:35

Videó: az Universum a bokszban a prémium kategóriát jelentette

Egyéb egyéni
2012.11.23. 12:31

Fizetésképtelen Balzsay klubja, az Universum

Ökölvívás
2012.11.20. 17:13

Profi ökölvívás: fizetésképtelen Balzsay klubja, az Universum

Ökölvívás
2012.11.20. 17:08

Kokó mint profi: a Kobra (be)lecsapott

Sportnaptár
2010.12.13. 10:42

Erdei Zsolt Bernard Hopkinsról álmodik

Ökölvívás
2010.06.30. 20:10
Ezek is érdekelhetik