Profi boksz: öt menet alatt tíz padlózás – videó

Vágólapra másolva!
2019.04.09. 10:12
Patryk Szymanski és Robert Talarek a múlt szombaton úgy döntött, alaposan kiszolgálja a katowicei közönséget, akik vélhetően nem akarták a pénztárnál visszaváltani a jegyüket a két középsúlyú ökölvívó ütközete után.

A találkozó mindössze öt menetig tartott, ezalatt azonban a felek majdnem annyi időt töltöttek a padlón, mint amennyit állva.

A sormintát Talarek kezdte, aki az első menetben két tiszta jobbkezest is benézett, ami után a bírónak kétszer kellett rászámolni. Hogy Szymanski ne érezze magát annyira nyeregben, Talarek leküldte őt a második felvonás elején, ám riválisa két alkalommal is törlesztett neki, ugyanebben a körben.

Szymanski teljesen elfáradt, a harmadik és a negyedik menetben két-két alkalommal számoltak rá, majd az ötödik menetben egy újabb padlózás után a játékvezető beszüntette az egyenlőtlenné vált mérkőzést.

Profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Profi boksz: nem Tysontól kapta a legnagyobb pofonokat Lennox Lewis

Ökölvívás
2025.05.01. 14:20

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32
Ezek is érdekelhetik