WBA: Harcsa Norbert a kontinentális bajnoki címért bokszolhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 12:37
Harcsa Norbert májusban a Boksz Világszövetség (WBA) kontinentális bajnoki címéért léphet kötelek közé Belgiumban.

A 31 éves ökölvívó klubja, a Felix Promotion csütörtöki tájékoztatása szerint Harcsa május 4-én a címvédő, s eddig veretlen fehérorosz Mikalaj Veszjalovval csap össze (9 győzelem, 1 döntetlen), akit jól ismer.

„Nagyon képzett, fordított alapállású ökölvívó, aki jó stílusban bokszol, és kiváló az ütemérzéke – mondta ellenfeléről Harcsa Norbert, megemlítve, hogy az utóbbi időben a visszavonuláson gondolkodott, ám erre a lehetőségre nem mondhatott nemet. – Ha nem látnék jó esélyt a győzelemre, akkor nem vállaltam volna el. Sőt, Szántó Öcsi bácsi is mondta volna, hogy felejtsem el, és nem készítene fel a májusi küzdelemre.”

Harcsa Norbert 12 eddigi profi mérkőzésén 11 győzelmet aratott. Egyetlen vereségét 2017 tavaszán szenvedte el Bacskai Balázstól.

Legfrissebb hírek

WBA: nem hibázott a bíró, Uszik megvédte címét

Ökölvívás
2023.10.13. 11:52

Profi boksz: kész a szerződés – közel a Fury–Uszik álommeccs!

Ökölvívás
2023.09.29. 19:28

Anglia: Steve Bruce a másodosztályban kapott állást

Angol labdarúgás
2022.02.03. 20:35

Profi boksz: november 9-én csap össze Álvarez és Plant

Ökölvívás
2021.08.20. 20:45

PL: Alisson 95. perces fejes góljával nyert a Liverpool

Angol labdarúgás
2021.05.16. 19:35

PL: Liverpoolban szakadt meg a Burnley nyeretlenségi szériája

Angol labdarúgás
2021.03.13. 20:27

PL: döntetlent játszott hazai pályán a Liverpool a WBA ellen

Angol labdarúgás
2020.12.27. 19:28

Liverpooli botlás: egy pontot elvitt az Anfieldről a WBA

Angol labdarúgás
2020.12.27. 17:18
Ezek is érdekelhetik