Anglia: Steve Bruce a másodosztályban kapott állást

Vágólapra másolva!
2022.02.03. 20:35
null
Steve Bruce a WBA új menedzsere (Fotó: AFP)
A West Bromwich Albion élén folytatja menedzseri karrierjét Steve Bruce. A 61 esztendős tréner Valerien Ismaëlt váltotta a birminghami csapat kispadján.

 

 

Az angol másodosztály (Championship) 6. helyén álló WBA a hivatalos honlapján jelentette, hogy Steve Bruce lett a csapat új szakvezetője. A 61 éves trénert ősszel menesztette a Newcastle United, azóta nem volt klubja.

Bruce mellett a fia, Alex is helyet kap a szakmai stábban.

„Egyetlen céllal érkeztem, ez pedig az, hogy a West Bromot visszavezessük a Premier League-be” – nyilatkozta székfoglalójában Steve Bruce.

Érdekesség, hogy 2001 és 2007 között – karrierje során eddig a leghosszabb egybefüggő időn át – épp a városi rivális, Birmingham Cityt irányította. A Cityvel kétszer is feljutott a másodosztályból.

A Birmingham-bingón a mostani kinevezésével telitalálatot jegyez, a város harmadik nagy csapatánál, az Aston Villánál is volt 102 meccse 2016-tól 2018-ig.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: A tizenegyespárbajnál csak a sorrendet kellett eldöntenünk, nem volt zavaró tényező

Angol labdarúgás
2025.08.10. 21:08

Tizenegyespárbaj után a Crystal Palace nyerte meg az angol Szuperkupát

Angol labdarúgás
2025.08.10. 18:16

A világhírű énekes megkapta a 17-es mezszámot a Premier League kiesőjétől

Angol labdarúgás
2025.08.10. 12:48

Arne Slot: Soha nem szabad olyan játékosról beszélni, aki nincs a klubodnál

Angol labdarúgás
2025.08.08. 10:57

„Nagyon aggódunk” – sztrájkkal fenyegetnek a játékosok a négyszeres angol bajnoknál

Angol labdarúgás
2025.08.05. 11:31

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.18. 18:10

Egy készülő átigazolás új helyzet elé állíthatja Callum Stylest

Légiósok
2025.07.14. 14:41

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14
Ezek is érdekelhetik