Ökölvívás: történelmi visszatérés? Vladimir Klicsko nem zárja ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 14:06
A sporttörténelem (de legalábbis az ökölvívásé) egyik legnagyobb visszatérése lenne, ha Vladimir Klicsko újra szorítóba lépne. A korábbi nehézsúlyú világbajnok nem tartja kizártnak, hogy újra bokszkesztyűt húzzon.



„Valami rendkívüli, hihetetlen dolognak kell történnie – mondta az amerikai Fox televíziós csatornának Vladimir Klicsko a visszatérésével kapcsolatban. – Még jó formában vagyok, de nem tudom, meddig vagyok képes ezt fenntartani.”

A 42 éves ukrán bokszoló 69 profi mérkőzésen 64 győzelmet (53 KO) aratott, 2017 augusztusában jelentette be, hogy visszavonul. 1994-ben az amerikai George Foreman 45 évesen lett minden idők legidősebb profi világbajnoka, majd egy évvel később megvédte címét.

„Csodálatos lenne megdönteni a rekordot és a legidősebb nehézsúlyú bajnoknak lenni – tette hozzá Vladimir Klicsko, aki beszélt bátyjával, Vitalijjal való kapcsolatukról is. – Sosem volt kérdés, hogy szorítóba lépünk-e egymás ellen. Tudtuk, hogy bárki nyerne, az is vesztes lenne. Megígértük édesanyánknak, hogy nem harcolunk egymás ellen.”

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
11 órája

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Mostantól a ringben is kellenek az eredmények

Ökölvívás
2025.09.04. 07:34

A vitatott nemű bokszoló nem lép ringbe a liverpooli világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.03. 12:18

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21
Ezek is érdekelhetik