Ökölvívás: öt magyar döntős a Bocskai István-emlékversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 22:37
Öt magyar, négy férfi és egy női bokszoló jutott be a döntőbe a hagyományos, nemzetközi Bocskai István-emlékversenyen, Debrecenben.

A pénteki nap legjobb hazai teljesítményét a szakemberek véleménye szerint a bajaiak ökölvívója, a 60 kilós Gálos Roland nyújtotta, aki meggyőző és látványos boksszal múlta felül orosz ellenfelét, Fjodor Sztyepanovot. Gálos Roland nyújtotta, aki meggyőző és látványos boksszal múlta felül orosz ellenfelét, Fjodor Sztyepanovot.

Középsúlyban az első számú magyar, a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes Harcsa Zoltán betegség miatt már a csütörtöki negyeddöntőt sem tudta vállalni, ennek ellenére lesz magyar döntős ebben a kategóriában, mivel kellemes meglepetésre Cservenka Róbert, nagyot küzdve, legyőzte az olasz Giovanni Sarchiotót.

Sikerrel vette az elődöntőt Szaka István (52 kg), Vadász András (69) és Nagy Tímea (75) is.

Ugyanakkor egyértelmű csalódást okozott a nehézsúlyú Hámori Ádám búcsúja. Ő Harcsa és Kovács Richárd mellett tavaly vb-résztvevő volt, most viszont nem nyújtott jó teljesítményt, kikapott román ellenfelétől.

A döntőket szombaton 17 órától rendezik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
18 órája

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
20 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
23 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27
Ezek is érdekelhetik