Ökölvívás: Kovács elképesztő figyelmetlenség miatt búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 23:05
A magyarok közül tíz férfi és egy női versenyző győzött Debrecenben a hagyományos Bocskai István nemzetközi ökölvívótorna második napján, és jutott be az elődöntőbe, ám nem volt közöttük a betegség miatt visszalépő Harcsa Zoltán, illetve – egy egészen elképesztő hiba miatt – Kovács Richárd.

A csütörtöki negyeddöntők magyar szempontból remekül alakultak, többek között a tavaly világbajnoki résztvevő Hámori Ádám (91 kg) is magabiztos teljesítménnyel győzött.

Komoly csalódást jelentett ugyanakkor, hogy a jelenlegi legjobb magyar amatőr bokszoló, Harcsa nem folytathatja a küzdelmeket, mivel betegsége miatt ki sem tudott állni a második meccsére.

A Harcsához és Hámorihoz hasonlóan vb-résztvevő Kovács esete nem mindennapi. A magyar ökölvívó hiába bokszolt ugyanis kiválóan, és volt egyértelműen jobb olasz riválisánál, a bíróknak ki kellett zárniuk, mivel két meneten keresztül rossz színű kesztyűben küzdött. A bokszolóknak nem csupán a nadrágjuk, hanem a kesztyűjük színének is meg kell egyeznie a sarkuk színével.

Az emlékverseny pénteken 15 órakor az elődöntőkkel folytatódik.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28
Ezek is érdekelhetik