Profi boksz: történelmi KO, hat övet nyert vele az amerikai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.20. 08:11
null
Terence Crawford történelmi sikert aratott (Fotó: profiboksz.hu)<br />
Terence Crawford minden idők harmadik olyan ökölvívója lett, aki mind a négy nagy profi szervezet övét birtokolja, miután az amerikai Lincolnban kiütötte a namíbiai Julius Indongót. Az amerikai a WBA, a WBC, a WBO és az IBF mellett még az IBO, valamint a Ring magazin gyűrűjének is a birtokosa lett.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a két veretlen kisváltósúlyú bajnok, Crawford (31–0–0, 22 KO) és Indongo (22–0–0, 11 KO) közül előbbi a WBC és a WBO, utóbbi a WBA és az IBF övét tette kockára.

A találkozón kijött az amerikai technikai fölénye, remek ütemérzékkel vert bele a namíbiai széles támadásaiba, aminek hamar meg is lett az eredménye: a második menet végén padlóztatta Indongót.

A küzdelem itt még nem ért véget, de az afrikai nem tudta kihasználni jelentős karhosszbeli fölényét, és a 3. menet közepén egy messziről indított támadásba belekontrázva, egy testre mért bal-jobb kombinációval Crawford kiütötte ellenfelét.

Crawford ezzel a győzelemmel végérvényesen beírta a nevét a sport halhatatlanjai közé, hiszen Bernard Hopkins és Jermain Taylor után harmadikként sikerült begyűjtenie mind a négy nagy világszervezet bajnoki címét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53

Már csak két mérkőzésen szállna ringbe Olekszandr Uszik

Ökölvívás
2025.02.13. 10:05

KO-győzelme után egy héttel elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok

Ökölvívás
2024.12.28. 13:37

Tyson Fury: A bírók karácsonyi ajándékot adtak Usziknak

Ökölvívás
2024.12.22. 09:59

Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban

Ökölvívás
2024.12.22. 01:13

Kovács Richárd a profi ökölvívók között is kipróbálná magát 2025-ben

Ökölvívás
2024.12.20. 14:29
Ezek is érdekelhetik