Ökölvívás: Vicces, hogy ki volt ellenünk, és ki nem – Rácz Félix

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.15. 10:50
Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője szerint a magyar ökölvívásnak nagyon jót tesz, hogy „mozgolódás van” a sportágban.



A Magyar Ring Gálákat szervező promóter az egyik hangadója volt a Magyar Ökölvívó-szakszövetséget (MÖSZ) két évtizede irányító Csötönyi Sándor távozását sürgetőknek, s most úgy látja, hogy rengetegen álltak olyanok is melléjük, akik néhány hete még ellenük foglaltak állást.

A Magyar Ring Gálákat szervező promóter az egyik hangadója volt a Magyar Ökölvívó-szakszövetséget (MÖSZ) két évtizede irányító Csötönyi Sándor távozását sürgetőknek, s most úgy látja, hogy rengetegen álltak olyanok is melléjük, akik néhány hete még ellenük foglaltak állást.

„Fura dolgokat produkál az élet, s vicces visszanézni, hogy az elején ki volt ellenünk és ki nem” – jegyezte meg az M4 Sport Sportreggeli című műsorában Kovács István műsorvezetőnek Rácz, kiemelve, hogy ő csak „felült” az éppen az olimpiai bajnok, amatőr és profi világbajnok Kovács által elindított hullámra. Ugyanakkor mindketten azt hangsúlyozták, a legfontosabb a változás, s örülni kell annak, hogy rengetegen álltak a cél mögé, s támogatják Erdei Zsolt elnökjelöltet.

Rácz Félix a szombati pápai gálával kapcsolatban többek között azt emelte ki, hogy a helyszínválasztásnál érzelmi és üzleti szempontok is közrejátszottak. Pápán 2002-ben rendezték meg a Felix Promotion egyik első rendezvényét, s tavaly nyár végén megígérte a helyieknek, hogy visszatérnek a városba. Az üzletember hozzátette, az év első rendezvényét mindig szereti olyan helyre vinni, ahol garantált a nagy nézőszám, s ez Pápán biztosított.

A gálán fellépők közül kiemelt figyelmet kap a Felix Promotion jelenlegi talán két legfontosabb alakja, Kovács Zoltán és Szellő Imre, akik egyaránt kemény ellenfeleket kaptak szombatra.

A cirkálósúlyú, 15 meccsén 15 győzelmet aratott Szellő amerikai riválisa, Garrett Wilson, aki Rácz elmondása szerint bokszolt már rengeteg nagyágyúval, s ellene kiderül, hogy a Bokszvilágszervezet (WBO) nemzetközi bajnoka mire képes az élversenyzők után következő bokszolókkal, az „erős B-vel”.

Kovács Zoltán a gála főmeccsén védheti meg a WBO nagypehelysúlyú Eb-címét Nicola Cipolletta ellen. Az olaszról Rácz elárulta, több címmeccsen van már túl a profik között, s amatőrben is jónak számított, olasz válogatott volt, így mindenképpen nagy kihívás lesz Kovács számára.

Kovács és Szellő esetében is a cél, hogy eljussanak világbajnoki címmeccsig. Rácz ugyanakkor jelezte, semmiképpen sem akarják siettetni útjukat, nem utolsósorban azért, mert súlycsoportjaikban a WBO-nál igazi klasszisok birtokolják az övet, akikkel ugyan szerinte tudnának jó meccseket vívni a magyarok, de az esélyek egyértelműen a bajnokok mellett vannak.

A pápai gálát élőben közvetíti az M4 Sport.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:21

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik