Videó: asztalt dobott ellenfelére, véget ért a sajtótájékoztató

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.07. 15:49
Botrányos körülmények között ért véget Dereck Chisora és Dillian Whyte szerdai sajtótájékoztatója. A rossz viszonyban levő, a brit nehézsúlyú profi bokszbajnoki címéért megmérkőző ökölvívók közül Chisora teljesen kikelt magából, azzal vádolta meg Whyte-ot, hogy halálosan megfenyegette őt, majd felkapott egy asztalt...

via GIPHY


A két bokszoló egy televíziós műsorban már egymásnak esett néhány héttel korábban, és a szerdai sajtótájékoztatón is várható volt, hogy kirobban az ellenségeskedés. Whyte azt mondta, hogy ez a meccs után is folytatódik, Chisora pedig „robbant”, és Eddie Hearn, valamint Kalle Sauerland promoterek feje fölött elhajított ellenfele irányába egy asztalt. A biztonsági szolgálat gyorsan rendet rakott.

A British Boxing felügyelőbizottsága Whyte és Chisora ellenségeskedése miatt már eleve „távol tartási végzést” kért a két bunyósra, akiket nem is állítottak szembe a sajtóeseményen. A mérkőzésre szombaton a Manchester Arénában kerül sor.

A teljes sajtótájékoztató a felvezető szópárbajjal (az attak 3:39-től)

Egy kis akció a sajtótájékoztatón (Fotó: Action Images)
Egy kis akció a sajtótájékoztatón (Fotó: Action Images)
Hopp, egy asztal! (Fotó: Action Images)
Hopp, egy asztal! (Fotó: Action Images)
A hajítás után (Fotó: Action Images)
A hajítás után (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Rekordösszeg, az IBA vb-jén nyolcmillió dollárért bokszolnak a férfiak

Ökölvívás
2025.10.02. 16:23

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09
Ezek is érdekelhetik