Ökölvívás: összefogtak Balzsay kómában fekvő exellenfeléért

Vágólapra másolva!
2016.12.07. 18:52
Ahogy egykor Balzsay Károly gyógyulásáért is összefogtak az ökölvívók, most egy másik, segítségre szoruló sporttársnak próbálnak segíteni. A nemes kezdeményezéshez Rácz Félix magyar promóter is csatlakozott.

A Balzsay Károlyt 2009-ben legyőző Eduard Gutknechtet november közepe óta ápolják egy londoni klinikán, miután a George Groves ellen pontozással elvesztett címmérkőzését követően rosszul lett. A küzdelem során elszenvedett fejsérülései annyira súlyosak voltak, hogy életmentő műtétre volt szüksége, de sajnos azóta is kómában van.

„Néhány évvel ezelőtt a német ökölvívás szereplői Peter Hanrahts menedzserrel és a többszörös világbajnok Jürgen Brähmerrel az élén, összefogtak és az akkor beteg Balzsay Károly számára gyűjtést szerveztek. Úgy gondolom, most is hasonló összefogásra lenne szükség egy remek sportemberért. A segítségnyújtás nemes gesztusa mellett arról se feledkezzünk meg, hogy a németek anno egy emberként álltak a magyar ökölvívó ügye mellé!" – mondta Rácz Félix, aki szintén segít Balzsay egykori ellenfelének.

A Felix Promotion december 17-én, Budapesten esedékes évzáró bokszgáláján szervez gyűjtést az ökölvívó megsegítéséért.

Addig is, aki tud és szeretne az alábbi bankszámlára utalt összeggel járulhat hozzá a 34 éves egykori Európa-bajnok mielőbbi felépüléséhez:
FamilieGutknecht
IBAN: DE75269513110142033703
BIC: NOLADE21GFW

Legfrissebb hírek

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2 órája

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
4 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
8 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27
Ezek is érdekelhetik