Ökölvívás: Crawford a 8. menetben TKO-val győzött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.11. 14:30
A papírformának megfelelően újabb sikeres meccsen van túl a WBO és WBC egyesített kisváltósúlyú világbajnoka, az amerikai Terence Crawford (30–0–0, 21).

A kiváló képességű omahai öklöző szombaton hazai szorítóban, szülővárosában, Omahában mutathatta meg tudását, ellenfele pedig a pénteki mérlegelésen túlsúlyosnak bizonyuló, így a címekre már nem pályázó, szintén amerikai John Molina Jr. (29–6–0, 23) volt.

A jól mozgó Crawford végig irányította az összecsapást, és könnyedén előzte vagy kontrázta meg a jóval lassabb, gyakorta túlzottan széles ütésekkel támadó Molinát. A címvédő fölénye a 8. menetben teljesedett ki: Crawford egy pontos akcióval megrendítette sarokba szoruló riválisát, majd több kemény ütéssel tovább támadta a kihívót, akit – miközben éppen útban volt egy padlózás felé – le is léptetett a mérkőzésvezető.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31
Ezek is érdekelhetik