Ökölvívás: 60 kilogrammban kérdés, ki indulhat a selejtezőn

Vágólapra másolva!
2016.05.10. 11:20
Kovács László szövetségi kapitány a kilenc súlycsoportból már csak egyben, a 60 kilogrammosoknál bizonytalan abban, hogy kit indítson az amatőr ökölvívók utolsó, bakui olimpiai selejtezőjén júniusban.


A szakvezető az MTI-t kedden arról tájékoztatta, hogy az áprilisi samsuni kvalifikáción szerepelt csapathoz képest két helyen, 64 és 81 kg-ban biztosan változtat, mivel a Törökországban indult két fiatal, Kontrecz Márk (64 kg) és Tallósi Péter (81 kg) az ifjúsági Európa-bajnokságon kell, hogy hozza magát. Helyettük kisváltósúlyban Nyéki Georgián, míg félnehézben Hámori Ádám szerepel majd Bakuban.
A szakvezető az MTI-t kedden arról tájékoztatta, hogy az áprilisi samsuni kvalifikáción szerepelt csapathoz képest két helyen, 64 és 81 kg-ban biztosan változtat, mivel a Törökországban indult két fiatal, Kontrecz Márk (64 kg) és Tallósi Péter (81 kg) az ifjúsági Európa-bajnokságon kell, hogy hozza magát. Helyettük kisváltósúlyban Nyéki Georgián, míg félnehézben Hámori Ádám szerepel majd Bakuban.

A tervek szerint a szintén még ifjúsági korú Virbán Gábor (49 kg) a korosztályos Eb-n és a bakui selejtezőn is részt vesz majd.

Könnyűsúlyban (60 kg) a samsuni induló a kétszeres olimpikon Varga Miklós volt, aki most Könnyű Richárddal van versenyben a bakui helyért. Mellettük a magyar bajnok Gálos Rolandot is számításba veszi a kapitány, az érdi bokszoló ugyanakkor az utóbbi időben sérüléssel bajlódott, s nem a központi edzőtáborban készült.

Kovács László a kategória indulóját egy-másfél héttel a bakui viadal előtt hirdeti majd ki.

A szakvezető jelezte, hogy az azeri fővárosban nem kérdéses az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándor (52 kg), az Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg), illetve Tar Sándor (56 kg), Sávoly Gergő (91 kg) és Bernáth István (+91 kg) szereplése.

A magyar válogatott az elmúlt időszakban Budapesten készült, jövő héten a csehországi Ústi nad Labemben szerepel nemzetközi versenyen, majd Tatára teszi át a székhelyét, s egészen az Azerbajdzsánba utazásig ott készül.

Az amatőrök utolsó kvalifikációs versenyét június 7. és 19. között rendezik meg. Ezen a viadalon az 52, 56, 60, 64, 69, 75 és 81 kilogrammos kategóriákban egyaránt öt riói kvótát osztanak ki, míg 49 kg-ban kettőt, 91 és +91 kilogrammban csak egyet.

A magyar bokszolók közül eddig egyedüliként Harcsa Zoltán biztosította helyét a riói játékokon, miután Samsunban bejutott a 75 kilogrammos súlycsoport fináléjába.

Az amatőrök számára júniusban lezárul a kvalifikációs sorozat, ugyanakkor a félprofiknak még júliusban rendeznek egy versenyt.

Kovács László a WSB/APB selejtezőtornáról azt mondta, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) részéről komoly hiányosságokat tapasztal. Az AIBA-nak ugyanis az a célja, hogy profikat is meghívjon a viadalra, s az ő számukra is lehetővé tegye az olimpiai kvalifikációt, ugyanakkor a rendszer kidolgozatlan, egyelőre még ott tartanak, hogy kérték a nemzeti szövetségeket, nevezzék meg azon versenyzőiket, akik számításba jöhetnének indulóként a júliusi versenyen, mely egy hónappal előzi meg a riói olimpia rajtját.

„Eredetileg májusban rendezték volna a félprofik selejtezőjét, aztán eltolták júliusra. Így nem lehet normálisan készülni. Mindez csak azt bizonyítja, hogy a döntéseknél a szakmaiság kevés szerepet játszik” – kommentálta Kovács az AIBA tevékenységét, egyúttal jelezte, hogy itthon még egyeztetnek a jelöltekkel, így például a profi Bedák Zsolttal, vagy Szellő Imrével, illetve a félprofiknál szereplő Káté Gyulával. – „Kételyeim vannak, hogy a profik vállalnak-e egy ilyen tornát, kockáztatva a vereséget. Arról nem beszélve, hogy mindenki leadja a saját listáját, aztán abból majd az AIBA szemezget, s meghív, akit akar.”

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
20 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
23 órája

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik