Ökölvívó ol. sel.: Szatmári és Bernáth közel a kvótához

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.13. 17:45
Szatmári Petra és Bernáth István az elődöntőbe jutott a Samsunban zajló ökölvívó európai olimpiai kvalifikációs versenyen szerda délután, ezzel mindkét versenyző egy győzelemre van a riói kvótaszerzéstől.

Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a +91 kilogrammosok versenyében Bernáth remek ökölvívást mutatott be a bolgár Petar Belberov ellen, s bár az első menetben még nem volt egyértelmű a fölénye, a folytatásban a pontozók szerint jobbnak bizonyult. A péntek esti elődöntőben az első helyen kiemelt Joseph Joyce lesz Bernáth ellenfele. A brit versenyző bronzérmet nyert tavaly a dohai világbajnokságon.

A 64 kilósoknál jó teljesítményt nyújtó Kontrecz Márk nem jutott be az elődöntőbe, miután egyhangú pontozással kikapott a litván Evaldas Petrauskastól.

A 75 kg-os Szatmári Petra – aki 2013-ban ifjúsági világbajnok, egy évvel később felnőtt Eb-bronzérmes volt – az első menetben még mindhárom pontozónál alulmaradt az ír Christine Desmonddal szemben, ám a folytatásban már őt látták jobbnak a bírók. A péntek délutáni elődöntőben Anna Laurell Nash lesz Szatmári ellenfele. A 36 esztendős svéd ökölvívó a kétezres években két világbajnokságot és három kontinensviadalt nyert, a 2012-es vb-n harmadikként zárt.

A szerda esti programban Harcsa Zoltán (75 kg) és Sávoly Gergő (91 kg) lép ringbe a magyarok közül. Samsunban a férfiak tíz kategóriájában három-három riói hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról a két elődöntő veszteseinek hétvégi – a döntőkkel együtt sorra kerülő – meccsei döntenek. A nőknél – három súlycsoportban – csak a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot.

A magyar ökölvívóknak még nincs riói kvótájuk.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28

Különleges ötkarikás jubileum

Egyéb egyéni
2025.11.03. 07:52

Gyász: a Vasas ökölvívó-szakosztályának elnöke és több családtagja az országot megrázó kenyai repülőgép-szerencsétlenség áldozata

Ökölvívás
2025.10.29. 11:19

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
2025.10.26. 09:11

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25
Ezek is érdekelhetik