Ökölvívó ol. sel.: Harcsa nyolcaddöntős, Tallósi kiesett

Vágólapra másolva!
2016.04.10. 18:05
Harcsa Zoltán a nyolcaddöntőbe jutott vasárnap délután az amatőr ökölvívók idei első olimpiai kvótaszerző versenyén a törökországi Samsunban.

A 75 kilogrammosok között az olimpiai és világbajnoki ötödik Harcsa – a magyar szövetség beszámolója szerint – 3-0-ás pontozással lépett túl a dán Ritti Ambagón. Az Eb-harmadik magyar öklöző ellenfele a 16 között az örmény Arman Hovhikjan lesz kedden.

A 81 kilós Tallósi Péter a szlovák Matus Strinskóval mérkőzött, s bár a 19 éves magyar újonc kiválóan helytállt, az összecsapást ellenfele nyerte 3–0-ra.

Vasárnap este Varga Miklós (60 kg) a szlovák Michal Zatorsky ellen lép szorítóba a nyolcaddöntőért, Bacskai Balázs (69 kg) ellenfele pedig a görög Dimitriosz Cagkrakosz lesz.

Samsunban a tíz férfikategóriában egyaránt három riói hely talál gazdára, míg a nőknél a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot. A súlycsoportok harmadik riói kvótájáról az elődöntők veszteseinek jövő hétvégi – a döntőkkel együtt sorra kerülő – meccsei döntenek.

A magyar öklözőknek még nincs ötkarikás kvótájuk.





 

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
13 órája

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik