Ökölvívó ol. sel.: Harcsa negyeddöntős, Varga kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.12. 16:59
A középsúlyú Harcsa Zoltán második mérkőzését is megnyerte a Samsunban zajló ökölvívó európai olimpiai kvalifikációs versenyen, így bejutott a legjobb nyolc közé. Varga Miklós ugyanakkor a nyolcaddöntőben kikapott, és kiesett.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint az olimpiai és világbajnoki ötödik Harcsát a pontozók mind a három menetben jobbnak látták az örmény Arman Hovhikjannál. Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar 75 kilós negyeddöntős mérkőzését a szerda esti programban vívja majd.

A kétszeres Eb-harmadik, könnyűsúlyú (60 kg) Varga Miklósra selejtezős sikere után a második kiemelt, tavalyi Eb-győztes walesi Joseph Cordina várt. A kedd délutáni meccs esélyese egyértelműen Cordina volt, aki be is váltotta a papírformát, valamennyi pontozónál mindhárom menetet megnyerte, s egyhangú pontozásos sikerrel búcsúztatta a hajdúsámsoni bokszolót.

A magyar idő szerint 18.00 órakor kezdődő kedd esti programban három magyar lesz érdekelt: az 56 kilogrammosok között Tar Sándor az ukrán Mikola Bucenkóval mérkőzik, a 69 kilogrammos Bacskai Balázs az olasz Vincenzo Mangiacapréval csap össze, míg a 91 kilogrammos Sávoly Gergő ellenfele a szlovák Erik Tlkanec lesz.

Samsunban a férfiak tíz kategóriájában három-három riói hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról az elődöntők veszteseinek hétvégi – a döntőkkel együtt sorra kerülő – meccsei döntenek. A nőknél – három súlycsoportban – csak a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot.

A magyar ökölvívóknak még nincs riói kvótájuk.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik