Profi boksz: hazai pályán ütötték ki Csagajevet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.06. 06:51
Szombat este Groznijban a veretlen ausztrál Lucas Browne technikai K. O.-val legyőzte a WBA nehézsúlyú „rendes” bajnokát, Ruszlan Csagajevet.

Az előzetesen esélytelenebbnek kikiáltott Browne többször hangsúlyozta, hogy a K. O. a célja, hiszen nem bízik abban, hogy pontozással nyerhet Csagajev otthonában.

Ennek ellenére leginkább sok elmozgásra és balos feltartó egyeneseire támaszkodott a mérkőzés elején. Az első néhány menet kevés értékelhető akciót hozott, Browne leginkább egyeneseivel talált, míg a kettős fedezéke mögül dolgozó Csagajev testen volt többször eredményes, amitől Browne az 5. menet környékére lassulni kezdett. A 6. menetben Chagaev egy balhoroggal elfektette az ausztrált, de Browne felállt és kivédekezte a menet hátralevő részét.

A 7. menettől a több sebből vérző Browne ritmust váltott, és elkezdett támadni, amiből egész jó iramú néhány menet bontakozott ki. A 10. menet közepén Browne betalált egy jobbhoroggal, amitől a címvédő eldőlt. Nehezen ugyan, de sikerült felállnia, de válasz nélkül nyelte Browne ütéseit, amitől Stanley Christodoulou vezetőbíró leléptette Chagaevet.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
2025.06.21. 14:09

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21
Ezek is érdekelhetik