Ökölvívás: Pacquiao 30 másodpercet beszélt, a Nike azonnal kirúgta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.18. 09:54
null
Pacquiaónak nem hozott sok szerencsét megszólalása (Fotó: Reuters)
A Nike sportszergyártó cég homofób megjegyzése miatt azonnali hatállyal felbontotta támogatói szerződését a Fülöp-szigeteki ökölvívó-legendával, Manny Pacquiaóval.

Manny Pacquiao a TV5-nek adott nyilatkozatában elítélte a melegházasságot – ez az álláspontja már korábban is ismert volt, viszont a mostani, harminc másodperces interjúrészlettel azonnal „sikerült” szerződésbontásra bírnia a Nike-t.

„Ez csak józan ész kérdése. Látnak azonos nemű állatokat párosodni? Az állatok jobban járnak, különbséget tudnak tenni hím és nőstény között. Na most, ha a férfiak férfiakkal közösülnek, a nők pedig nőkkel, akkor rosszabbak, mint az állatok” – mondta Pacquiao.

Az ökölvívó később saját Twitter-csatornáján kért elnézést megjegyzése miatt.

„Sajnálom, hogy megbántottam embereket azzal, hogy a homoszexuálisokat állatokhoz hasonlítottam. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam” – írta.

„Förtelmesnek találjuk Manny Pacquiao kijelentését. A Nike ellenez mindenfajta diszkriminációt, és hosszú ideje kiáll a melegek jogaiért. Többé nem állunk szerződéses viszonyban a sportolóval” – tudatta a sportszergyártó.

„A Nike a lehető legtöbb embernek szeretné eljuttatni a termékeit, és Manny megjegyzései rengeteg embert megsértettek. Filippínó közönség előtt beszélt, hazájában az azonos neműek házassága nem olyan elfogadott, mint itt az Egyesült Államokban, ráadásul hívő újkeresztény, nem hisz a melegházasságban. Az Egyesült Államokban élők számára amit mondott, gyűlöletbeszéd volt. Ha a Nike vezetői helyében lennék, ugyanezt a döntést hoztam volna meg” – közölte Bob Arum, Pacquiao promótere.

A Nike nem szívbajos, ha szerződésbontásról van szó: a cég arcai közül Lance Armstronggal, Ray Rice-szal, Adrian Petersonnal és Oscar Pistoriusszal is megszakította támogatói szerződését az említettek ügyei miatt.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
23 órája

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik